Kanada és az 1956-os magyar menekülthullám
2010. július 30. 13:44
A kanadai kormány a nemzeti történelmi örökség részének nyilvánította az 1956-os forradalom magyar menekültjeinek Kanadába érkezését - közölte Kanada budapesti nagykövetsége.
Korábban
A magyarok ezreinek Kanadába érkezése elősegítette a menekültek befogadására irányuló kanadai modell kialakítását, hozzájárult ahhoz, hogy a kanadaiak befogadóbbak legyenek a bevándorlókkal, valamint ez az esemény nyitotta meg a kapukat a más országokból érkező menekültek letelepedése előtt - idézi a közlemény Jim Prentice környezetvédelmi minisztert, aki a bejelentést tette.
A tájékoztatás szerint a kormány döntése tükrözi az esemény kanadai történelemben játszott szerepének fontosságát, valamint jelentőségét az észak-amerikai állam bevándorlási politikájának alakulásában. Kanada több mint 37.500 magyar menekültet fogadott be az ország 1956-os szovjet megszállása után. Népességszámához viszonyítva egyetlen másik ország sem adott otthont ilyen nagy létszámú magyar menekültcsoportnak - hangsúlyozza a közlemény.
A dokumentum arra is kitért, hogy a magyar menekültek többsége fiatalon, magas képesítéssel érkezett Kanadába; képzettségüket kamatoztatva hozzájárultak az ország gazdasági fejlődéséhez, illetve a kanadai társadalom sokszínűségéhez. A kanadai állam több ízben megemlékezett már az 1956-os forradalom után az országba érkező magyar menekültek szerepéről, így 2008-as budapesti látogatásakor Kanada főkormányzója felavatta a Városligetben elhelyezett kanadai-magyar emlékkövet, amely a magyar bevándorlóknak állít emléket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap