Hitler nem lőhette főbe magát
2010. május 11. 09:57 The Daily Telegraph
A KGB történetének egyik vezető kutatója szerint Hitler "csupán" megmérgezhette magát, és a főbelövési teória csak egy, a heroikus halált sugalló városi legenda lehet.
Korábban
Vaszilij Krisztoforov altábornagy, az FSZB biztonsági szolgálat vezető levéltárosa szerint 1945-ben a szovjet katonai orvosok csak annyit tudtak megállapítani, hogy Hitler és felesége, Eva Braun ciánmérgezésben halhatott meg. Emellett az erősen összeégett maradványokon nem találtak golyónyomokat sem. A levéltáros szerint az, hogy a Führer főbe lőtte magát, csupán egy városi legenda, amit azért híreszteltek el, hogy azzal is a vezető mártírságát erősítsék.
Ha azonban ezen bejelentés igaznak bizonyul, akkor az kételyeket ébreszthet a náci vezér eddig elfogadott öngyilkossági elméletével, és állítólagos maradványaival kapcsolatban: a nemrég sokat emlegetett koponyatöredéket ugyanis az azon található golyónyom miatt vélték Hitlerének.
A DNS-tesztek azonban már megkérdőjelezték mindezt: az egyébként kétséges körülmények között lefolytatott vizsgálatok szerint a csontdarab egy 20-40 év közötti nőtől származhat. Bár az oroszok ezt cáfolták, az ellenkezőjét sem sikerült bizonyítani, azaz jelenleg semmilyen hiteles teszttel nem rendelkezünk ezen maradványokkal kapcsolatban.
Arra pedig csak nemrég derült fény, hogy Hitler, Braun és a Goebbels család maradványait a szovjetek Magdeburgban temették el, ahol azokat 1970-ben a KGB egyik alakulata exhumálta, majd semmisítette meg, és végül a hamvakat egy közeli folyón szórták szét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50