Szarvasos pecsétek mesélnek a társadalmak születéséről
2010. április 7. 10:10
A Chicagói Egyetem Orientalisztikai Intézetének kutatói egy 6000 éves, érintetlen várost ásnak Szíriában, amelynek segítségével talán jobban megismerhetjük a közel-keleti civilizációk születését, és a városiasodás első évezredeinek nehézségeit.
Korábban
A szíriai Raqqa közelében található Tell Zeidan 6000 éve őrzi érintetlenül leleteit, így a régészek egy igazi kincsesbányát találtak. A 31 hektáros terület a Balikh folyó és az Eufrátesz összefolyásánál, a legnagyobb ősi kereskedőutak csomópontjában található.
A kiásott tárgyak alapján egyértelmű, hogy az i.e. 6000 és 4000 közötti korszak egyik első hatalmi központjára, és egyben ez az Ubaid kultúra (i.e. 5300-4000) egyik legnagyobb lelőhelyére bukkantak Mezopotámia északi részén. A régészek eddig a helyi obszidán-kereskedelem, illetve rézgyártás nyomait azonosították, illetve az is kiderült, hogy az elit – szarvasokat ábrázoló - kőpecsétekkel jelölte meg javait.
A szakértők szerint a feltárás során nemcsak arra derült fény, hogy a társadalmak hogyan fejlődtek a korban, de azok virágzása is nyomon követhető. Az ásatást vezető Gil Stein szerint a kor a fejlett öntözést, a központosított templomvárosokat, az erős politikai vezetőket, és a társadalmi egyenlőtlenségeket hozta magával. Emellett a kutatás azért is jelentős, mert a tell leletei arra is rávilágítanak, hogy miként jelentek meg és működtek a több várost és nagyobb térséget átfogó társadalmak. Így például kiderült, hogy a Tell Zeidanban előállított tárgyakhoz a fémet 300-400 kilométerrel messzebbről, a mai Diyarbakirból hozták a városba.
A feltárásoknak azonban még nincs vége: a kutatók szerint a lelőhelyet fontossága miatt akár évtizedekig áshatják még.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.