A torinói lepelről rekonstruálták Jézus arcát
2010. március 31. 12:27 The Daily Telegraph
Jézus egy barna bőrű, 170 centi magas szakállas alak lehetett, és semmiben nem hasonlított a reneszánsz és későbbi korok Krisztus-képére - derült ki a torinói lepel alapján elvégzett rekonstrukcióból.
Korábban
A legmodernebb háromdimenziós technológiák segítségével sikerült elkészíteni Jézus "valódi” arcának rekonstrukcióját. Mindezt a The History Channel legújabb, The Real Face Of Jesus című, kétrészes dokumentumfilmjében, húsvét alkalmából mutatják majd be.
A rekonstrukcióhoz a torinói lepel képét használták fel, amelybe egyesek szerint Krisztus testét csavarhatták. Éppen ezért az a filmből is kiderül, hogy mindez csak akkor hihető, ha elfogadjuk, hogy a lepel valóban a történeti Krisztus képét őrzi, és nem egy középkori hamisítvány. Erről hat héten keresztül egyébként a nagyközönség is meggyőződhet, akkor ugyanis a lepel Torinóban lesz majd kiállítva.
A most kapott kép sokban különbözik a leplen láthatótól: a szakértők szerint ennek az az oka, hogy a kétdimenziós-háromdimenziós konverzióban egyes vonások komolyan megváltoztak.

Az Újszövetség egyébként egyáltalán nem ad útmutatást Jézus külsejére vonatkozóan, a Jelenések könyvében Jézus haját fehér gyapjúhoz, lábát pedig izzó fényű érchez hasonlítják. Ez a leírás tág teret ad az elképzeléseknek. Jézus fehér emberként történő ábrázolása Európában alakult ki a középkor kezdetén, amikor a sötétséghez rendkívül negatív képzetek társultak. Még több részlet a Jézus-ábrázolások történetéről.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

művészet
- Kortárs művészeti különlegességekkel és páratlan platinaékszerekkel készült a BÁV a karácsonyra
- Az üvegművesség és az olasz operaének is az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára került
- A műsor részének gondolták a nézők Harry Einstein szívrohamát
- Megelőlegezte művészetében az absztrakt forradalmát Claude Monet
- Gótikus kápolnában rendezte be a művészetek templomát Cziffra György
- A csodával határos módon ezer év után is mesél nekünk Hódító Vilmos hímzett propagandaműve
- Őrületében saját szobrait is megsemmisítette Rodin múzsája, Camille Claudel
- Az utókor művészei mind mást és mást láttak az ezerarcú Alexandroszban
- Ötszáznál is több Zsolnay-remekművet csodálhatunk meg a Városliget melletti gyönyörű villában
- Kós Károly és Bánffy Miklós életművét ünnepli a Pesti Vigadó új kiállítása 12:29
- Újabb Munkácsy-alkotással bővült Pákh Imre gyűjteménye 11:28
- Kortárs művészeti különlegességekkel és páratlan platinaékszerekkel készült a BÁV a karácsonyra 09:50
- 35 kilométert autózott a Holdon az Apollo–17 legénysége 08:20
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában tegnap
- Bizalmatlansággal fogadták a szabadságharc vezetői Bem Józsefet tegnap
- Hogyan fogadta az amerikai sajtó az 1. világháború kitörését? tegnap
- Juntája tagjait is lefokozta a puccsal hatalomra került Pinochet tábornok tegnap