Kossuth Windisch-Grätz ágyában

2010. március 30. 10:32

1849 áprilisának első hetében kezdődött az a hadművelet, amelyet ma már a "dicsőséges tavaszi hadjáratként" emlegetünk. Az eseménysort Németh György a Magyar Országos Levéltár honlapján az ekkor a fősereg mellett tartózkodó Kossuth Lajos leveleinek segítségével idézte fel.

Korábban

1849 márciusának utolsó napjaiban Kossuth Lajos és a magyar fősereg vezérkara Egerben találkozott. Megvitatták az ellentámadás tervét, melynek pontos részleteit Klapka György dolgozta ki. Vetter Antal megbetegedése idejére ideiglenes jelleggel Görgei Artúr lett a fővezér. A hadműveletek megindulásakor nagyjából 45-50 ezer honvéd állt szemben 55-60 ezer császári katonával.

Az ellenséges főparancsnok, Windisch-Grätz tehát számbeli fölényben volt ugyan, de ez a fölény mit sem ért, hiszen csapatait – mivel nem tudta pontosan, milyen irányból várható a magyar támadás – viszonylag nagy területen szórta szét, így azok mozgatása, összpontosítása nehézkesebbé vált. Klapka tervének megfelelően a magyar fősereg Gáspár András vezette legerősebb (VII.) hadtestének az a szerep jutott, hogy Hatvan térségében magára vonja a császáriak figyelmét és hitesse el velük: a magyar főerőkkel állnak szemben. Ezalatt a másik három hadtest – a Klapka vezette I., az Aulich vezette II. és a Damjanich-féle III. – Windisch-Grätz csapatait délről megkerülve, a visszavonulási útvonalukat elzárva, elvágja azokat a fővárostól.

A támadás április 2-án sikeresen indult, a honvédek elfoglalták Hatvant anélkül, hogy az ellenség számára világossá vált volna, hol tartózkodik a magyar főerő. Kossuth mindeközben Egerben várta a harctérről érkező híreket. Görgei, aki a hadműveletek megindulása előtt még a biztonságosabb Tiszafüredre való visszatérést javasolta neki, most, miközben a honvédek már Hatvanért küzdöttek, mégis a táborba kérette, hogy jelenlétével növelje a katonák lelkesedését.

Kossuth Gyöngyösön átutazva másnap, április 3-án Jászberénybe érkezett, innen írt levelében számolt be az Országos Honvédelmi Bizottmánynak az előző napi eseményekről, egyúttal tudósított arról is, hogy a hatvani csatát sikeresen vezénylő Gáspár Andrásnak tábornoki címet adományozott. A fővezérrel kapcsolatban a következőket írta: "Görgei a legtisztább indulatú hazafi, kiben a Haza tökéletesen bízhatik. Ki nemcsak nem irigyli senkinek a dicsőségét, hanem örömest nyújt a dicsőségre másnak alkalmat."

Április 4-én a déli megkerülést végző magyar hadtestekre hárult nagyobb feladat. A Klapka vezette I. hadtest teljes nyugalomban kezdte meg a bevonulást Tápióbicskére, mivel úgy értesültek, hogy azt a császáriak már elhagyták. A valóság azonban más volt, Jellačić utóvédje gyilkos puskatűzzel fogadta a honvédeket, aminek fejvesztett menekülés lett az eredménye. Az jelentős emberveszteségen túl ellenséges kézre került egy teljes magyar lovasüteg.

A helyzetet megmentendő, Klapka a lovasságát küldte előre. Ekkor játszódott le a csata egyik emblematikus jelenete, melyet Kossuth is megemlít a Honvédelmi Bizottmánynak másnap írt levelében és amely emellett egyrészt Than Mór festményéről, másrészt Jókai Mór A kőszívű ember fiai című művéből is ismert. A regény egyik csúcspontja Richárd és Palvicz Ottó összecsapása, melynek során mindketten megsebesülnek és a vértestiszt később bele is hal súlyos fejsebébe.

A párviadal résztvevői a valóságban Sebő Alajos, a Császár huszárezred alezredese és báró Hermann Riedesel von Eisenach őrnagy voltak. A győztesen megvívott párviadal ellenére a lovassági támadás sem hozta meg a várt fordulatot. Végül a legendás 3. és 9. honvédzászlóalj – Than Mór által szintén festményen megörökített – rohamának eredményeként az ellenség visszavonult és Tápióbicske magyar kézre került.

Még több levél Németh György cikkében a levéltár honlapján