Óbuda: megelevenített eltűnt középkor
2010. március 26. 11:24
Óbuda középkori maradványai szinte nyom nélkül pusztultak el, bár például a vár falai egész a 17. századig álltak. A korábbi ásatási eredmények és leletek alapján azonban három impozáns gótikus épületét is sikerült újrarajzolni.
Korábban
„Ugyan a mai Óbuda területén nagyon kevés középkori maradványt találhatunk, az eddigi felmérések és a korabeli dokumentumok alapján három gótikus épületét is sikerült számítógéppel megrajzolni Schunk Szabolcs közreműködésével” - mondta el a műemlékem.hu-nak Buzás Gergely, a visegrádi Mátyás Király Múzeum régésze. Hozzátette: a mára szinte teljességgel elveszett királyi-királynői központ mintegy másfél évszázadon át töltött be fontos szerepet a magyar történelemben, szinte az ország egykori fővárosának tekinthető.
Óbuda egykori várának töredékes maradványai ma is megtalálhatóak a kerületi plébánia alatt. A gótikus erődítményt II. András kezdte el építtetni, a munkát fia, IV. Béla folytatta. A tatárjárás során valószínűleg erősen megsérült az vár (ahogyan az összes, a mai Óbuda területén álló épület), így a 14. században I. Károly felesége, (Piast) Erzsébet idején épült újjá, s a király halálától fogva királynéi várkastély volt. Bár politikai szempontból az 1242 után mindinkább kiépülő Buda (a budai várhegyen) fokozatosan háttérbe szorította, az Anjou-uralkodók idején mindenképpen fontos királyi helyszín volt (I. Károlynak több konfliktusa is volt a várhegyi budai polgárokkal, megesett, uralkodása elején be sem engedték a várba és a városba).
„A két másik számítógéppel rekonstruált épület Piast Erzsébethez köthető” - mondta Buzás Gergely. A lengyel származású (bár magyar gyökerekkel is bíró, hiszen anyai dédapja IV. Béla volt) királyné férje, Károly halála után nem volt kolostorba, hanem fia, I. (Nagy) Lajos mellett – tőle kapta meg birtokul Óbudát 1343-ban – komoly politikai szerepet kapott egészen 1380-ban bekövetkezett haláláig. Éppen Óbudán, az általa alapított klarissza rendi kolostor Krisztus Teste-kápolnájában temették el a források szerint – sajnos ez az épület is a földdel vált egyenlővé napjainkra, csupán az alapfalai láthatók a Mókus utcai iskolánál. Az elveszett kolostorhoz háromhajós gótikus templomot építtetett – ennek ereklyetartó szobrokkal díszített házioltárát a new york-i Metropolitan Múzeumban őrzik.
Szintén Erzsébet királyné alapította a Mária templomot, amely szinte nyom nélkül tűnt el, alapfalainak is csupán töredékeit sikerült feltárni a mai Fő téren. Mátyás korában még Ranzanus olasz püspök elragadtatással írt a hatalmas templomról. „Az óbudai gótika a török megérkezésével pusztult el, bár például a vár falai még a 17. századig álltak” - tette hozzá Buzás Gergely, akinek virtuális rekonstrukcióit a napokban mutatták be az Óbudai Múzeum „Lengyel hercegnő – Magyar királyné" (Piast Erzsébet és kora) című kiállításán.
Óbuda, ahogy még sosem látta: virtuális rekonstrukciók az elpusztult gótikus épületekről a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap