Szent Bertalant mentették meg a bálozók
2010. február 9. 10:20
Az abaújvári templom 15. század elejéről származó, Szent Bertalant ábrázoló freskója menekül meg az enyészettől a Balsorsú Műemlékek Bálja közönségszavazatai alapján - írja a műemlékem.hu.
Korábban
Nagy többséggel nyerte el a bálozók szavazatai alapján a győzelmet az abaújvári freskó - a helyi református közösség lelkésze, Tóth István éppen a műemlékem.hu-ról értesült még tavaly decemberben a bálról, s annak tétjéről. Az Abaújvárról érkező csapat mindent meg is tett a sikerért, maga a lelkész is középkori jelmezben sürgött-forgott a bálozók között, érvekkel, no meg otthon sütött süteménnyel és házipálinkával agitálva a falkép megmentése mellett.
"Egy 15. századi freskó, ami 98 éve várja a restaurálást, ráadásul mindez egy 13 éve felásott templomban. Ha ez nem balsors, akkor nem tudom, mi az" - mondta még a szavazás végeredményének kihírdetése előtt Tóth István.
A báli bevétel körülbelül egymillió forint. A pontos összegről és a freskó restaurálásának tervezett menetéről - miután a bál szombaton éjjel volt - egy későbbi cikkben fogunk beszámolni. A közönségszavazatok alapján a második helyet a kőszegi kápolna, a harmadikat a miskolci Sajó Cipőbolt faportálja érdemelte ki.
További képek a bálról a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap