Húsz éve tombolt a véres pogrom Marosvásárhelyen

Húsz évvel ezelőtt, 1990. március 19-20-án Marosvásárhelyen véres összecsapásokra került sor a románok és a magyarok között, a zavargásoknak több halottja és több száz sérültje volt.

Etnikai összecsapások

Az 1989. decemberi romániai forradalom győzelmét követően előretört a szélsőséges román nacionalizmus. Erdélyben az 1945-ös magyarellenes hangulatot idéző tüntetések zajlottak, amelyeken azzal vádolták a magyarságot, hogy Erdély Magyarországhoz csatolására törekszik. A nacionalista megmozdulásokra válaszul 1990. február 10-én több városban: Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Brassóban és Kolozsváron csendes tömegdemonstrációkat tartottak, amelyeken a résztvevők a Ceausescu-diktatúra nemzetiségellenes intézkedéseinek felszámolását, az önálló magyar anyanyelvi oktatási hálózat létrehozását, a kisebbségi jogok biztosítását és védelmét követelték. A legnagyobb - több mint százezres - megmozdulásra Marosvásárhelyen került sor, ahol az emberek könyvvel és gyertyával a kezükben némán vonultak végig a városon.

Az etnikai feszültségek március 15-e közeledtével egyre fokozódtak. A szélsőségesen nacionalista, magyarellenes Vatra Romaneasca nevű szervezet olyan nyilatkozatokat körözött, amelyek szerint az 1848-as forradalom románellenes volt, s erőszakos cselekmények árán Erdély elcsatolásához vezetett. A Vatra indulatokat szító kijelentései nyomán Szatmárnémetiben megakadályozták a magyarok emlékünnepségét, 16-án pedig Marosvásárhely egyik negyedében egy több száz fős csoport leverte egy gyógyszertár kétnyelvű feliratát, letépte a magyar nyelvű plakátokat, megrongált több gépkocsit, s a randalírozás során többen megsérültek.

A tüntetések 17-én folytatódtak, ezekbe bekapcsolódott a marosvásárhelyi diákok ligája is, amely a helyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatóinak a magyar nyelvű oktatás visszaállításáért folytatott ülősztrájkja miatt tiltakozott. Az ülősztrájkot a magyar diákok 19-én felfüggesztették, mert megérkeztek a városba az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács képviselői. A tárgyalások alatt a Vatra több ezer fős tömeget toborzott, amely magyarellenes jelszavakkal követelte, hogy az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács helyi szerveit tisztítsák meg a magyaroktól, magyar rendszámú kocsikat ne engedjenek be Maros megyébe, s tiltsák meg, hogy magyar nyelvű újságokat és folyóiratokat vigyenek Marosvásárhelyre.

Támadták Kincses Elődöt, a helyi tanács alelnökét, lemondását követelve. A város vezetői időnként hazatérésre szólították fel a tüntetőket, akik viszont vandál pusztításba kezdtek szerte a városban, letépték a magyar feliratokat, megrongálták az utcatáblákat. Szemtanúk szerint a jórészt ittas garázdák nagy részét a környékről, a Görgény völgyéből szállították teherautókkal és buszokkal Marosvásárhelyre.

A helyzet 19-én délutánra mérgesedett el. A felheccelt tömeg megrohamozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség székházát, fejszékkel, husángokkal betörte az ajtókat, ablakokat, ütlegelte a benntartózkodókat. Az épületben maradtak között volt a neves erdélyi író, Sütő András, az RMDSZ megyei elnöke is, akit olyan súlyosan bántalmaztak, hogy több bordája eltörött, a bal szemére pedig megvakult. A rendőrség és a katonaság tétlenül szemlélte a nekidühödött tömeg randalírozását, a többszöri segélykérő hívásokra nem reagált. Este a tüntetők behatoltak a rádió épületébe, s a magyar nyelvű adások beszüntetését követelték. A város főterére vonuló tömeg durván bántalmazta az utcán tartózkodó magyarokat, számos sérültet kellett kórházba szállítani.

Tiltakozásul a soviniszta támadás ellen a magyar munkások 20-án reggel 8 órától általános sztrájkot hirdettek, amely kiterjedt Erdély más, magyarlakta részeire is. Nagygyűlést hívtak össze a Bolyai térre, illetve a rádió stúdiója elé: rövid időn belül több tízezer magyar gyűlt össze, s követelte a Vatra Romaneasca azonnali feloszlatását, valamint azt, hogy Ion Iliescu, az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács elnöke személyesen hallgassa meg panaszaikat.

A délutáni órákra a Görgény völgyéből ismét megérkeztek a fejszékkel, dorongokkal felfegyverzett román parasztok, s megpróbálták kiszorítani a tüntető magyarokat, akik cigány csoportok segítségével, a főtér sebtében szétszedett padjaival védekezve visszaverték a támadásokat. A rendfenntartó erők ezúttal sem avatkoztak közbe. A bukaresti kormány harckocsikat küldött erősítésül a városba, de azok csak az összecsapások után érkeztek meg a helyszínre.

Visszhang és következmények

21-re virradóra a városban helyreállt a viszonylagos nyugalom (kisebb rendzavarások miatt több sérültet kellett még ekkor is kórházba vinni), az utcákon katonai egységek járőröztek, a központban pedig harckocsik és csapatszállító harci járművek foglaltak el állásokat. A hadsereg rendkívüli állapotot hirdetett ki, s megkezdte a tevékenységét az a kormánybizottság, amelyet az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács Végrehajtó Irodája küldött ki a történtek feltárására.

23-án a bizottság felmentette az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács városi és megyei vezetőségét, mivel a véres események idején nem tudtak hatékonyan közbelépni. Az új testület román tagjait a magyar kisebbség képviselői, magyar tagjait pedig a román küldöttek jelölték már a tisztségekre.

A marosvásárhelyi események heves külföldi visszhangot váltottak ki, mindenekelőtt Magyarország lépett fel erélyesen az erdélyi magyarok védelmében. Horn Gyula külügyminiszter 20-án minisztériumába kérette Románia budapesti nagykövetét. Átadta neki Németh Miklósnak Petre Roman román kormányfőhöz intézett üzenetét, amelyben a magyar miniszterelnök mélységes nyugtalanságát fejezte ki a történtek miatt, és kérte a román vezetés haladéktalan intézkedését a további vérontás megakadályozására.

A magyar külügyminiszter üzenetet intézett az ENSZ főtitkárához, az ENSZ BT elnökéhez és az ENSZ genfi Emberi Jogi Központjának vezetőjéhez is, felhíva a figyelmet arra, hogy a román hatóságok tétlenül szemlélték az egyébként legális román szervezeteknek a magyar kisebbség elleni erőszakos akcióit. Magyarország több nagyvárosában demonstrációk voltak, Budapesten a Hősök terén több ezer ember tüntetett.

A román kormány kezdetben egyértelműen Magyarországot vádolta a marosvásárhelyi vérengzésben kicsúcsosodó súlyos fejleményekért. 21-i nyilatkozata szerint a március 15-i ünnepségek alkalmából Romániába érkező magyar állampolgárok "a román nép nemzeti érzelmeit sértő nyílt támadásokra ragadtatták magukat". Bukarest szerint ezt követően keletkezett feszültség és nyert teret az erőszak Marosvásárhelyen, amelynek alapját a Románia ellen irányuló nacionalista, soviniszta és revizionista uszítás szolgálta.

A március 22-ei határozott magyar visszautasítás, valamint a történtek negatív nemzetközi visszhangja reálisabb állásfoglalásra késztette a román vezetést. Az újabb, 23-i bukaresti kormányközlemény cáfolta, hogy Kovászna és Hargita megyében magyar állampolgárok erőszakra uszítottak és provokálták volna a lakosságot, s amikor 24-én Petre Roman fogadta Magyarország bukaresti nagykövetét, annak a véleményének adott hangot, hogy normalizálódhat a helyzet és idővel jó kapcsolatok alakulhatnak ki a két állam között.

A véres események jogi következményei meglehetősen furcsán alakultak. Az első bírósági ítéletek elsősorban marosvásárhelyi magyarokat és cigányokat érintettek: 1990. április 6-án hét vádlottat jogerősen 3-5 hónapi börtönre ítélt a marosvásárhelyi városi bíróság, mivel "botokkal, láncokkal románokat vertek" a védtelen magyar nemzetiségű lakosok kiszabadítására. A legsúlyosabb ítéletet, 10 évet gyilkossági kídsérletért 1992-ben a cigány származású Cseresznyés Pál kapta, aki egy videofelvétel tanúsága szerint beletaposott egy földön fekvő románba.

A marosvásárhelyi történések kivizsgálásával megbízott parlamenti bizottság 1991. január 11-én terjesztette jelentését a román törvényhozás két háza elé: a beszámoló 190 román és 88 magyar sebesültről, 3 román és 3 magyar halottról tett említést; románokat és a magyarokat egyaránt hibáztatott, de nem tisztázta, kik robbantották ki a véres eseményeket.