Titkos atompaktumokat kötött Japán a hidegháborúban
2010. március 10. 09:30 MTI
Japánban nyilvánosságra hozták, hogy a hidegháború alatti kormányok titkos, törvénysértő paktumokat kötöttek az Egyesült Államokkal egyebek között az atomfegyverek beengedéséről Japán területére és felségvizeire.
Korábban
A megállapodások létét amerikai források már korábban feltárták, de a japán vezetés mindeddig letagadta, hogy voltak ilyenek. "Rendkívül sajnálatos, hogy ezt oly hosszú ideig eltitkolták Japánban" - jelentette ki a balközép irányzatú, tavaly ősszel hivatalba lépett kormány külügyminisztere egy tokiói sajtótájékoztatón, miután egy történészbizottság letette az asztalra a jelentését a kérdésről.
A hatvanas években született megállapodások lehetővé tették atomfegyverrel fölszerelt amerikai hadihajók és repülőgépek japáni áthaladását, noha ezt tiltotta a szigetország alkotmánya. Atomfegyverrel ellátott hajók kikötésének engedélyezése megsérti Japán politikáját, amely kitiltja az országból az atomfegyvereket - mondta Okada Kacuja.
Egy másik, Szato Eiszaku miniszterelnök és Richard Nixon amerikai elnök között 1969-ben született titkos megállapodás engedélyezte atomfegyverek elhelyezését Okinaván még azután is, hogy a szigetcsoport 1972-ben visszakerült Japán fennhatósága alá. A "három antinukleáris alapelv", amelyet maga Szato fogadott el 1968-ban, tiltja atomfegyverek előállítását, birtoklását és befogadását Japánban. Szato ezen elvek meghirdetésével kiérdemelte a Nobel-békedíjat.
Okada a sajtótájékoztatón közölte, hogy 1991 óta nem volt atomfegyver japán területen. Két másik titkos megállapodást is kötött a hidegháború alatt Japán és az Egyesült Államok. Az egyik előzetes konzultáció nélkül is engedélyezte amerikai katonáknak japán területek használatát egy koreai fegyveres konfliktus esetén, a másikban pedig Tokió átvállalta Washingtontól az Okinaván hátrahagyott amerikai lőterek területének helyreállítási költségeit.
Az atomfegyverek ügye Japánban nagyon érzékeny kérdés Hirosima és Nagaszaki 1945-ös atombombázása óta. A jelenlegi japán kormány azzal az ígérettel lépett hivatalba szeptemberben, hogy a korábbiakhoz képest függetlenebb politikát követ az Egyesült Államok viszonylatában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap