2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Körkép a hazai kastélyok hasznosításáról

2009. július 21. 09:04 MTI

Dég, Soponya, Lovasberény, Iszkaszentgyörgy

Az MNV piaci hasznosítási koncepciójában négy Fejér megyei kastély szerepel; közülük kettő részben látogatható. Az iszkaszentgyörgyi önkormányzat a közelmúltban kérte a Pappenheim-kastély kezelői jogát - tudta meg az MTI Parajdi Cecília jegyzőtől.



Az épületegyüttes 20. század elején emelt neobarokk szárnyában működik a község nyolc osztályos általános iskolája, egy másik épületrészben pedig az oktatási intézmény tornaterme és a művelődési ház kapott helyet. A kastély egy részében alkalmanként kiállításokat tartanak. Az önkormányzat szerint az épület állagának megőrzése, illetve javítása végett fontos lenne, hogy gazdája legyen a gyönyörű kastélynak.

Részben látogatható az ország egyik legszebb klasszicista stílusú kastélya, a Pollack Mihály tervei alapján 1810- 1815 között emelt, 34 hektáros angolparkkal körülvett dégi Festetics-kastély. Az épületegyüttes földszintjén a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága finanszírozásában, mintegy 10 millió forintos költséggel rendbe hoztak, kiállításra alkalmassá tettek több termet, ahol tavaly az egykori birtokos család, a rezidencia és a hazai szabadkőművesség történetét bemutató tárlatot nyitottak. Megkezdték az elbozótosodott park fokozatos helyreállítását is.



Mint Alföldy Gábor, a dégi műemlék-együttes létesítményfelelőse korábban elmondta, a kastély teljes helyreállítása mintegy 6,5 milliárd forintba kerülne. A kastélynak "kulturális közfunkciót" szántak, a melléképületekben szálláslehetőséggel, továbbá konferencia teremmel, étteremmel, kávézóval. Szabadkainé Petróczki Márta (független) polgármester szerint a falunak fontos lenne az építészeti örökség gyöngyszemének számító kastély felújítása, hasznosítása, azzal ugyanis munkalehetőséget is teremtenének az ott élőknek.



1999 - az addig ott működő gyermekváros megszüntetése - óta lakatlan a soponyai Zichy-kastély. Bár az épületet őrzik, félő, hogy a bezártságot előbb-utóbb állagának romlásával sínyli meg az 1771 és 1773 között emelt, majd a 19. században Pollack Mihály tervei alapján átépített műemlék - vélekedik a község független polgármestere. Hollósi László szerint szükség volna a mielőbbi hasznosításra, hiszen jelenleg csak az őrzés-védésre több millió forintot költ évente a műemléket fenntartó szervezet. A község azért is szeretné, ha értő, kezelő gazdája lenne az épületegyüttesnek, mert a hasznosítás munkahelyeket teremtene a foglalkoztatási lehetőségekben igencsak szegény vidéken.

A Fejér megyei kastélyok közül a "legszomorúbb" állapotban a lovasberényi Cziráky-kastély van. Az 1763-1767 között a mai arculatát elnyert, egykor gyönyörű díszparkkal körülvett épületegyüttes gyakorlatilag 1945 óta lakatlan. Egy ideig néhány helyiségében a helyi termelőszövetkezet irodái működtek, majd 1999-ben vagyonkezelési szerződés alapján a Cziráky Kastély Műemléki Alapítvány készített terveket a hasznosítására. Az akkori elképzelések szerint különleges szolgáltatásokat nyújtó, családias kastélyszállót, "gasztronómiai zarándokhelyet", természetgyógyászati központot rendeztek volna be, s otthonra találtak volna a kastélyban a kulturális és művészeti rendezvények is.



Az alapítvány elkészítette a felújításhoz szükséges tudományos dokumentációkat, s saját forrásból jelentős összeget költött a kápolna, illetve a kastély helyreállítására. A megkezdett munkát azonban családi és anyagi okok miatt néhány év múlva kénytelen volt abbahagyni. Azóta bár voltak érdeklődők, nem sikerült gazdát találni a hasznosításra. Az épületegyüttest őrzik, a környék rendben tartása pedig kimerül a park füvének időnkénti levágásában. Mint Schieder László (független) polgármester az MTI-nek elmondta, a becslések szerint legalább 6-7 milliárd forintba kerülne a kastély helyreállítása, ahol a felújítás után a helybeliek számára munkalehetőséget teremtve, akár szállodát, szanatóriumot, vadászhotelt is be lehetne rendezni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár