Kulturális fesztiváloktól lett újra híres Lille
2009. július 9. 17:16 MTI
Korábban
Budapesti/bukaresti hétvége
A négyhónapos rendezvénysorozat kiemelkedő eseményeinek az egy-egy főváros köré szerveződő tematikus hétvégék számítottak. Az első program főszereplője magától értetődően Berlin volt, utána a balti fővárosok, majd Varsó és Moszkva következett. Külön hétvégét kapott Budapest és Bukarest, végül pedig Isztambul mutatkozhat be.
A program összeállítását a szervezők alapvetően a helyi kulturális intézményekre bízták. A végeredmény a művészeti igazgató szerint elsősorban azt tükrözi, hogy a kulturális hagyományokban nagyon erős kelet-európai régió kifejezetten modern fővárosai roppant kreatívak és dinamikusak. A meghívott művészek a mai európai társadalmak sokszínűségéről szólnak, de nem kizárólag pozitívumokat mutatnak be, hanem inkább önvizsgálatra ösztönöznek.
A fesztivál 9 millió eurós költségvetésének negyven százaléka harminc magáncégtől érkezett. Számos francia nagyvállalatnak (Auchan, Decathlon) itt található a székhelye, vezetőik örömmel veszik a kulturális rendezvényeknek is köszönhető fejlődést, arról nem is beszélve, hogy a támogatással Lille városához való kötődésüket is jelzik. Mivel Lille-ben nincsenek kulturális örökségnek tekinthető épületegyüttesek, a fesztivál jó alkalmat teremt a városkép fejlesztésére. A szanált ipari épületeket fokozatosan kulturális terekké alakítják át, amelyek arculatát a meghívott művészek és a közönség segítségével az intézmények maguk formálhatják meg.
Az Europe XXL központi helye a város közepén található: méghozzá az a tavaly ősszel bezárt teherpályaudvar, amely márciusban - a fesztivál nyitányaként - már kultúr- és szabadidőközpontként nyílt meg újra. Az átalakítás 6 millió euróba került. A szabadon változtatható kiállítóterek mellett a komplexum 200 férőhelyes modern moziteremmel rendelkezik, a hatalmas kávézó falára helyezett táblákra bárki írhat üzeneteket, a gyerekeknek játszóhelyet létesítettek, az udvaron sportpálya, az egykori rakodóterek helyén bolhapiac működik. Az étteremben jól főznek és olcsón, a rendezvények mindegyike díjtalan. Átalakították az egykori posta épületét és a jelenleg heti három rendezvényt kínáló volt sörgyárat is, ahova mások között a magyar TÁP Színház is meghívást kapott.
A programigazgatóság eközben már a következő fesztiválon dolgozik, amely várhatóan a 2012-es londoni olimpiához fog kapcsolódni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap