7 végzetes pillanat

Fókuszban az újkőkori koponyakultuszok

2009. július 3. 10:40

A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársai 2006-2009 között leletmentő ásatást folytattak az M6-autópálya dél-tolnai szakaszán, a Bátaszék mellett fekvő régészeti lelőhelyen, Alsónyék-Kanizsa-dűlőben (M6/10B). Az ott előkerült leletek egy különleges kultuszról tanúskodnak - derül ki Zalai-Gaál István legújabb könyvéből.


Ezen a területen, a régészek nagy meglepetésére, a Dunántúlon az i.e. 5. évezredben élt késő újkőkori – korai rézkori ún. lengyeli kultúra temetőjét és településének maradványait tárták fel. A zsugorított csontvázaknak és a cölöpszerkezetű hosszúházaknak ez a mennyisége egyazon településen és temetőn belül eddig ismeretlen volt az egész európai őskorban.

A lengyeli kultúra alsónyéki temetőjében hatalmas mennyiségű leletanyag, „sírmelléklet” került elő, így pl. kb. hatezer síredény, több ezer hasított és csiszolt kő-, agancs- és csonteszköz is. Ezeknek a típusoknak a többsége már korábban is ismert volt a lengyeli kultúra temetőiből, ha csak kisebb számban is. Ugyanez mondható el a temetkezési szokások bizonyos megfigyelhető vonatkozásairól is, így pl. a koponyával történő manipulációk (koponyakultuszok) külünféle formáiról is. Miután az erre utaló leleteket feltűnő módon sok temetkezésben lehetett megfigyelni az alsónyéki temetőiben, a szerző összegyűjtötte az erre vonatkozó adatokat a korábban kutatott lengyeli temetőkből is, s elvégezte ezek tipológiai-kronológiai, valamint társadalomrégészeti kiértékelését.



Nagy segítséget nyújtottak ezekhez az elemzésekhez a csontvázakon elvégzett antropológiai vizsgálatok is, melyek eredményeként ismertté váltak a kérdéses csontvázak nemre és életkorra, illetve a patológiájukra vonatkozó adatai. Szembetűnő az a jelenség, hogy a koponyakultusszal kapcsolatba hozható alsónyéki temetkezések, egy kivétellel nőkhöz köthetők. Ugyanakkor pl. a zengővárkonyi temetőben, a lengyeli kultúra korábbi periódusaiból származó sírok esetében főként férfiak esetében gyakorolták a koponyakultusz szokását. Az is megfigyelhető volt, hogy az ilyen sírok többségében különösen gazdag mellékletanyaggal látták el a halottakat, akik a sírmellékleteik szerint kiemelkedő szerepet töltöttek be közösségük hierarchiáján belül.

A koponyakultuszra kétféle módon következtethetünk az európai újkőkorban és rézkorban: egyrészt hiányzik a koponya a sírból, de az összes többi vázrész anatómiai helyén fekszik; másrészt a koponya nem a szokásos helyén és formában helyezkedik el a temetkezésben. Az első esetben arra gondolhatunk, hogy a temetési ceremóniát követően, miután a lágyrészek nagyrészt lebomlottak, a sírt felnyitották, a koponyát kiemelték, s valahol (házakban, „szentélyekben” vagy a szabadban) különféle kultikus gyakorlatokat, „vallási tevékenységeket” végeztek rajtuk. Az a tény, hogy a koponya nem került vissza a sírba ezt követően többféleképpen is magyarázható. A másik esetben ugyanezt a gyakorlatot végezték a kiemelt koponyával, de a ceremóniák végeztével visszahelyezték a sírba. Ezért helyezkednek el az ilyen koponyák másodlagos vagy harmadlagos helyzetben a csontváz többi részéhez viszonyítva.



Az alsónyéki lelőhely esetében kizárható, hogy a koponyák későbbi rablóásások vagy a mezőgazdasági művelés következtében hiányoztak vagy kerültek másodlagos helyzetbe, ugyanis az ilyen sírobjektumok többsége 100-200 cm mélységből került elő, s bolygatásnak sincs nyoma ezekben az esetekben.

A lengyeli kultúra leleteinek feldolgozását követően a szerző elvégezte az elemzéseket a lengyeli kultúrával egyidős korabeli népcsoportok esetében is, és sor került a korábbi (korai neolitikum, vonaldíszes kerámia) és későbbi (korai és középső rézkor) időszakokból ismert adatok feldolgozására is nemcsak a Kárpát-medence, hanem Nyugat-, Délkelet- és Kelet-Európa területeiről, kultúráiból is.

A Kárpát-medencei őskori koponyakultuszok eredetének kutatása során eddig főként a Közel-Keletről származó neolitikum előtti és neolitikus leleteknek, elsősorban a mintázott koponyáknak tulajdonított nagy fontosságot az ősrégészet tudománya. A legnevezetesebb ilyen koponyák, melyeken gipszből vagy agyagból megformálták az arcot és a szemüregekbe kagylót helyeztek, csoportokban vagy magányosan, leginkább szentélyekből, kultikus építményekből, azok padlószintje alól került elő pl Jerichoban (Tell es-Sultan), Nahal Hemarban, Kfar Hahoreshben, Beisamonban, Tell Aswadon vagy Ain Ghazalban.



A közel-keleti PPN és a Kárpát-medencei lengyeli kultúra időszaka között azonban 6000-3000 évnyi időbeli, és többezer kilométernyi területi különbség van. Ezért a PPN leletek nem lehetnek közvetlen előzményei a közép-európai koponyakultuszok szokásának a szerző szerint, még akkor sem, ha erre utaló leletek egész sora ismert a Vaskapu környéki mezolitikumból (Lepenski Vir). Ugyanakkor „ideológiai” összefüggések nem zárhatók ki ebben az esetben sem, akárcsak a neolitikus vallás más vonatkozásaiban sem.

A koponyakultuszra utaló régészeti leletek nagy számban ismertek az európai őskőkorból (felső paleolitikum) és az újkőkort közvetlenül megelőző középső kőkorból (mezolitikum) is. Az újabb kutatások szerint nagy a valószínűsége annak, hogy az európai alsó palaeolitikus és/vagy mezolitikus népek közvetlen genetikai elődei voltak az ugyanezeken a területeken élt neolitikus népcsoportoknak, törzseknek. Hasonló eredményekre jutott az anthropológiai kutatás (K. Zoffmann Zsuzsanna) és a DNS-kutatások is, melyeket Wolfgang Haak professzor (Universität Mainz) és teamje végzett el nagy európai területekről származó őskori csontminták alapján. A szerző végkövetkeztetése az, hogy „eredeti”, a korábbi korszakokból származó európai kultikus gyakorlat továbbéléséről, továbbfejlődéséről van szó a késő neolitikus – korai rézkori lengyeli kultúra népessége által gyakorolt koponyakultuszok esetében is.

A koponyakultuszok céljának, jelentésének vizsgálata során elsősorban ethnológiai, főként a pápuáknál megfigyelt 19-20. századi adatokra támaszkodott a kutatás az eddigiek során, s ezek alapján tételezték fel, hogy a levágott fejek hadizsákmányként szolgáltak, de az őskultusszal is kapcsolatban voltak. A közép-európai újkőkorból származó leletek alapján a szerző megállapítja, hogy ezek a helyi közösségek tagjaitól származnak, tehát nem trófeaként használták őket, s feltehetően az ősök kultuszával összefüggő kultikus-vallási tevékenységek, ceremóniák céljaira emelték ki őket a sírokból.

István Zalai-Gaál: Zur Herkunft des Schädelkults im Neolithikum des Karpatenbeckens. Archaeolingua Series Minor 27. Budapest 2009.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!