Buddha szülőhelye miatt forronganak Nepálban
2009. január 25. 16:46 MTI
Betiltottak egy bollywoodi filmet Nepálban, mert az hangzik el benne, hogy Buddha Indiában született. A tiltást a maoista kormány információs és kommunikációs minisztériumának szóvivője jelentette be.
A nepáli filmcenzúra ugyan kivágta a Chandni Chowk to China (Made in China) című filmből azt a részletet, amelyben a narrátor, a híres bollywoodi színész, Aksaj Kumar kijelenti, hogy Buddha Indiában látta meg a napvilágot, ám a határon át az országba jutott kalóz CD-ken és DVD-ken már nagyon sokan látták az eredeti változatot. A film csütörtöki bemutatója Katmanduban tüntetéseket váltott ki. Két felvonulócsoport a hindi nyelvű film azonnali betiltását követelte.
Buddha, a buddhizmus alapítója több mint 2600 éve Lumbiniben született, Katmandutól 171 kilométerre délnyugatra. Megvilágosodására azonban az szomszédos indiai államban, Biharban került sor egy fügefa alatt. Indiai régészek néhány éve bejelentették: olyan leleteket találtak, amelyek arra utalnak, hogy a vallásalapító az indiai Kapilesvarban született, ám a bejelentést sokak szerint erős fenntartással kell kezelni.
Nyolc évvel ezelőtt egy bollywoodi produkció szintén nagy vihart kavart, mert egyik szereplője állítólag azt mondta, hogy nem szereti Nepált. A színész tagadta a vádat, de a zavargásokban két ember meghalt és több tucatnyian megsebesültek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05