2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Új Buddhát találtak Bámijánban

2008. november 11. 13:10

Hét évvel azután, hogy a tálibok felrobbantották az 1500 éves bámijáni Buddhákat Afganisztánban, egy francia és afgán régészekből álló kutatócsoport egy korábban nem ismert, 19 méter magas szobor töredékeit ásta ki a földből.

A Zemaryalai Tarzi által vezetett régészcsoport a szobrot egy 7. századi kínai szerzetes, Hszüang Zeng naplója alapján fedezte fel. Eredetileg persze nem ez volt a cél: a régészek a feljegyzésekben szereplő, 300 méteres szobrot szerették volna megtalálni. A kutatók egyébként közel 30 éve keresik a hatalmas műalkotást, ám mindezt nem könnyítették meg az évtizedek óta tartó háborúk. Ráadásul 1996 és 2001 között, a tálib rezsim uralma alatt minden hasonló tudományos tevékenységet leállítottak az országban.

2001 márciusában aztán sokkolta a világ közvéleményét, amikor a szélsőséges milicisták felrobbantották a világ legmagasabb Buddha szobraiként ismert bámijáni alkotásokat, mondván azok nem illenek az iszlám tanításaiba. A rombolás közel egy hónapig tartott: először légelhárító ágyúkkal lőtték a szobrokat, majd később döntöttek a robbantások mellett.

Tarzi és munkatársai később az amerikai erők, majd az északi szövetség támogatásával kutattak tovább a térségben. Ennek mostanra lett meg az eredménye, és egy korábban ismeretlen Buddha darabjait fedezték fel. A szobor fejét és más részeit a szakértők szerint a 9. századi arab hódítás alatt pusztíthatták el. A feltárás helyszínét most visszatemették, hogy a maradványokat a kemény afgán tél mellett a fosztogatóktól is megóvják. A kutatások a tervek szerint a jövő nyáron folytatódhatnak majd.

Eközben a 300 méteres Buddhával kapcsolatban is új felfedezésekre került sor: eszerint a tálibok által felrobbantott szobrok - amelyeket talán újjáépíthetnek majd - egy különleges kapu részét alkothatták a hatalmas Buddha felé vezető úton.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár