Milliárdos tétel lehet egy ősi iszlám kristályváza
2008. szeptember 15. 10:06
Több mint hárommillió font (902 millió forint) bevételt várnak egy nagyjából 1000 éves, díszes hegyikristály vázától, amelyet októberben bocsát árverésre a Christie's aukciósház egy iszlám műtárgyakat felvonultató aukción.
A vékony nyakú, egyetlen darab hegyikristályból kifaragott, gepárdvésetekkel díszített váza ez év januárjában egyszer már kalapács alá került. Akkor a Lawrences aukciósház 100 és 200 font (30-60 ezer forint) közötti összegért kínálta megvásárlásra a szakértők által tévesen 19. századi boroskancsóként beazonosított műremeket. A jelenlévő műgyűjtők felfigyeltek a dísztárgyra, amely végül kikiáltási ára több mint ezerszereséért, 220 ezer fontért (66 millió forint) kelt el.
Az aukciósház szerint a 10-12. századig uralmon lévő dinasztia a 11. század közepe táján vészesen elszegényedett, ezért kénytelen volt megválni kincstára több értékétől, így a vázától is. A műtárgy értékét növeli, hogy a szóbanforgó korszakból rajta kívül összesen hat hasonló kristályváza léte ismeretes, melyek mindegyikét neves múzeumokban, többek között a párizsi Louvre-ban és a londoni Viktória és Albert Múzeumban őrzik. Volt egy további hasonló váza is, amely darabokra tört, miután egy firenzei múzeum dolgozója leejtette 1998-ban.
A Christie's több mint 11 millió fontos (3,3 milliárd forintos) bevételt vár iszlám és indiai műtárgyakat eladásra kínáló október 7-i aukciójától. A Sotheby's aukciósház áprilisban kikiáltási ára 18-szorosáért, 9,2 millió fontért (2,7 milliárd forint), adott el egy, a mekkai Kába szentélyhez tartozó, 12. századi, 37 centiméteres vaskulcsot, felállítva ezzel az iszlám műtárgyeladás legfrissebb rekordját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez tegnap
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására tegnap
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága tegnap
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége tegnap
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása 2024.10.02.
- Rákóczi halála után sem térhetett haza Rodostóból Mikes Kelemen 2024.10.02.
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái 2024.10.02.
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum 2024.10.02.