Így választanak az amerikaiak
2008. november 4. 08:54
Korábban
Lincoln hátborzongató beszéde
Abraham Lincoln második eskütételére 1865. március 4-én került sor. A pillanatról Alexander Gardner készített fotókat, amelyek közül az egyiken jól látható, hogy a másodszorra is megválasztott elnök éppen beiktatási beszédét tartja. A kép több ezer embert mutat: barátok, rokonok, munkatársak, szimpatizánsok, és a későbbi merénylő, Booth figyeli Lincolnt.
Booth fejét nyíl jelöli, míg tettestársai a kép alján láthatók
Az a John Wilkes Booth áll Lincolntól kissé jobbra fenn, a márványszobor előtt, a korlát mögött, aki egy hónappal később lelőtte a Ford színházban. Az FBI később külön nyomozást indított az ügyben: hatalmas poszterekre nagyíttatták ki a felvételt, amit aztán tüzetesen átnéztek. Hosszas vizsgálat után végül megállapították: Lincoln második beiktatási beszédén - függetlenül attól, hogy azt a szemtanúk korábban már egybehangzóan állították - valóban ott volt John Wilkes Booth. És Gardner jóvoltából ez meg is lett örökítve. (A kis képen balra, a piros pötty alatt kinagyítva látható Booth feje. Alább, a nagyobb képen a beiktatási ceremóniát megörökítő fotó.)
De mit keresett Booth a ceremónián? A színész jóban volt Lucy Hale-lel, aki a spanyolországi követ, John P. Hale lánya volt. Az ő jóvoltából és meghívására vett részt a beiktatási ünnepségen Lincoln későbbi gyilkosa. Ezt több forrás is megerősíti. Arról nem is beszélve, hogy nem sokkal az ünnepség után Booth eldicsekedett egyik kollégájának, Samuel Knapp Chesternek, hogy közelről látta az elnököt, majd egy váratlan mondattal fejezte be a beszélgetést: "Milyen kitűnő lehetőségem lett volna megölni az elnököt a beiktatási ünnepségén, ha akartam volna!"
A Lincoln halálát követő vizsgálat során aztán még az is kiderült, hogy Booth nem egyedül volt jelen a ceremónián, mint potenciális merénylő, hanem az összeesküvésben résztvevők közül még jó néhányan, például Lewis Paine. Ő a képen közvetlenül Lincoln alatt látható fehér kalapban.
És ha már merénylet... Az amerikai elnökök elleni merényletek jól ismertek. Lincolnhoz hasonló sorsra jutott még James Garfield, (1881 - ő abba halt bele, hogy a Charles J. Guiteau által belé lőtt három golyóból egyet nem találtak meg, és az vérmérgezést okozott), William McKinley (1901 - Leon F. Czolgosz lőtte le egy kongresszuson), valamint John F. Kennedy (1963 - Dallasban végzett vele Lee Harvey Oswald. Vagy valaki más).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap