A csehek Trianonja
2008. szeptember 30. 11:06 Zahorán Csaba
Korábban
A müncheni trauma
A müncheni egyezmény hatásai az említetteknél mélyebb rétegekbe is leszivárogtak. Bár a kortársak között voltak, akik megpróbáltak alkalmazkodni az új viszonyokhoz, mondván, hogy az ország legalább megszabadult a német (és magyar, illetve lengyel) problémától, de a többség nem így vélekedett. München nemcsak az országot ért katasztrófa, hanem az árulás szinonimájává is vált. Ám az árulókat nem Hitlerben vagy Mussoliniban látták, hiszen ők korábban is Csehszlovákia nyílt ellenségeinek számítottak, hanem Franciaországban és Nagy-Britanniában, illetve azok politikusaiban. Míg a nyugati hatalmak lejáratták magukat, a Szovjetunió iránti bizalom megnőtt. De ugyanígy meglehetősen negatív megvilágításba került a demokratikus rendszer is, amely gyengének bizonyult a diktatúra ellenében. Ezek a változások leginkább a második világháborút követően lesznek majd érezhetőek…
München "tartós következményekkel járt a nemzet jellemére és erkölcsére (…) az önkéntes kapituláció az ellenállás megkísérlése nélkül a legrosszabb, ami egy egyénnel és egy nemzettel megtörténhet (…) megtörte a nemzeti büszkeség gerincét" – írja Pernes. "A csehek azóta kalmárként méricskélik a bátorságot és a ravaszságot. Végül mindig kiszámolják, hogy előnyösebb meghátrálni az erősebb fél nyomására, gyávaságukat pedig azzal mentegetik, hogy gyengék és kevesen vannak. Az olyan hősökből, mint Emanuel Moravec, undorító árulók lesznek. (…) Ám a müncheni árulásnak – ami főleg a prágai kormány és az elnök árulása volt – elsősorban a cseh nemzet jellemére és jövőbeli fejlődésére nézve volt pusztító hatása. Megtörte a gerincét, megfosztotta önbizalmától és attól, hogy tevékenyen szálljon szembe a rosszal, és szabadjára engedte lelkének legsötétebb részeit."
Ugyancsak árulással vádolták a német és a magyar kisebbséget is, amiért a háborút követően mindkét közösségnek – különösen a németnek – hatalmas árat kellett fizetnie. A kollektív bűnösség elve alapján űzték el és telepítették ki a Szudétavidék német lakosságát, és bélyegezték meg a szlovákiai magyarságot. A Benes-dekrétumok ügye pedig továbbra is kísért.
Az idézetek forrásai:
Zdenek Kárník: České zeme v éře první republiky (1918-1938) III. Libri, Praha, 2003.
Jiří Kocian, Jiří Pernes, Oldřich Tůma a kol.: České průsvihy aneb Prohry, krize, skandály a aféry českých dejin let 1848-1989. Barrister & Principal, 2004.
Jan Gebhart, Jan Kuklík: Druhá republika 1938-1939. Paseka, Praha-Litomysl, 2004.
Zdenek Benes, Václav Kural (Edd.): Rozumet dejinám. Gallery, Praha, 2002.
Bořivoj Čelovský: Mnichovská dohoda 1938. Tilia, 1999.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap