Ötezer éves településre bukkantak Enese mellett
2008. augusztus 24. 15:14
Ötezer éves település nyomaira bukkantak a régészek a 85-ös főút enesei elkerülő szakaszának leletmentő ásatásán.
Korábban
Még várhatóan egy hónapig tart a július elején megkezdődött ásatás az Enesét Győrsövényházzal és Lébénnyel összekötő útnál, Enese mellett. A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat munkatársai azért dolgoznak a háromhektáros, egyébként Bezi közigazgatási területéhez tartozó területen, mert a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. jövőre szeretné építtetni a 85-ös főút enesei elkerülő szakaszát, amelynek nyomvonala itt húzódik.
Az ebből a korból származó kerámialeletek száma meglehetősen csekély, de ez nem meglepetés, mert az akkori technika szerint a régi, elhasznált kerámiák anyagát - porrá zúzásuk után - felhasználták az újak készítésekor. Egyértelmű az is, hogy a földdarab a kora bronzkorban, 4500 évvel ezelőtt újra benépesült. Ebből az időszakból szintén hét-nyolc ház nyomaira bukkantak, ami igazi kuriózumnak számít, mert a Dunántúl északi részéről eddig csak szórványleletek voltak ismertek. A tároló gödrökből változatos kerámiaanyag és meglepően sok kőeszköz került elő.
További leletek a Kisalföld.hu cikkében
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.