Amikor augusztusban ért véget a tavasz
2008. augusztus 21. 08:32
Augusztus 20-án, az éjjeli órákban volt pontosan negyven éve, hogy Csehszlovákiába megkezdték bevonulásukat a Varsói Szerződés - köztük Magyarország - csapatai.
Korábban
Önök valóban nem tudják, kivel van dolguk?
A csehszlovák '68 a gazdaság, a párt és az állam demokratizálására, az `emberarcú szocializmus` kialakítására tett kísérlet volt. Miután 1968 januárjában a reformer Alexander Dubcek került a Csehszlovák Kommunista Párt (CSKP) főtitkári posztjára, hozzákezdett a párt és a politikai rendszer átalakításához. Véget akart vetni az igazságtalan pereknek, szabadlábra helyezték a politikai elítélteket, eltörölték a sajtó cenzúráját, és az utazási korlátozásokon is enyhítettek. Noha Dubcek továbbra is jó viszonyra törekedett Moszkvával, nem számolt a reformfolyamat következményeivel, amelyek a többi szocialista rendszerre is kihatással voltak, veszélyeztetve az egész szocialista tábor stabilitását.
A csehszlovák reformmozgalom vezetői nem tudtak szót érteni a Szovjetunió vezetőivel - élükön Leonyid Brezsnyevvel - a reformtörekvésekről. A moszkvai pártvezetők nehezen viselték el, hogy a kezdeményezés a szovjet kommunisták nélkül született, ezért a prágai tavasz vívmányait azok az orosz vezetők is elutasították, akik eleinte rokonszenveztek a mérsékelt reformokkal. A környező országok kommunista vezetői a csehszlovák reformmozgalmat a szocializmus szovjet modellje - és egyben saját pozícióik - elleni támadásként élték meg. Hogy visszaterelje a nyájba az eltévedt báránykát, a szovjet vezetés a katonai beavatkozás mellett döntött.
Tiszacsernyő vagy Ágcsernyő? |
Nehéz lenne kideríteni, hogy melyik magyar médium cserélte fel először a felső-bodrogközi, szlovák-ukrán (hajdan szovjet) határhoz közeli, a köztudatban "szárazföldi kikötőként" ismert Tiszacsernyőt (cierna nad Tisou) a szomszédos Ágcsernyővel (cierna). A kb. 400 lakosú Ágcsernyő ugyanis nem azonos a több mint 4000 lakosú Tiszacsernyővel. Tiszacsernyő egykor Ágcsernyőhöz tartozott, de a szovjet-csehszlovák határ kijelölése után - a Szovjetunióval folytatott árucserének köszönhetően - mint átrakodó állomás dinamikus fejlődésnek indult. Szlovákia legnagyobb vasúti határátkelője, 1969-ben városi rangot kapott. |
A találkozón Brezsnyev igyekezett demonstrálni a blokk egységét, és közösen a magyar, bolgár, lengyel és kelet-német pártvezetőkkel egy nyilatkozatot fogadtak el a szovjet blokk országainak korlátozott szuverenitására vonatkozó, ún. "Brezsnyev-doktrína" ideológiai megindokolására. Ez akár egy katonai intervencióra is lehetőséget teremtett, lévén, hogy "azoknak az eredményeknek a támogatása, megvédése és megerősítése, amelyeket e nemzetek hősi igyekezetükkel, ezen országok népei önfeláldozó munkájukkal elértek, valamennyi szocialista ország közös internacionalista kötelessége." A találkozó közös ebéddel, ünnepélyes aláírással, ölelésekkel és a kommunista pártfőtitkárokra jellemző rituális pályaudvari csókokkal ért véget.
A már említetteken kívül két másik okkal magyarázható a szovjet pártvezetés döntése a katonai intervencióról. Egyrészt a Szovjetunió nagyhatalmi külpolitikájával, másrészt a szovjet vezetésen belül akkoriban a hatalomért egymással harcoló különböző csoportok érdekeivel. 1964 őszén mindkét csoport Hruscsov leváltását és Brezsnyev pozícióba emelését kívánta. A harc, amely ekkor Moszkvában elkezdődött, és amelynek a célja az egész szovjet politika további irányának meghatározása volt, éppen az 1968-as csehszlovákiai intervencióban csúcsosodott ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap