Az amerikaiak tudtak a prágai tavasz eltiprásának tervéről

Az amerikai külügyminisztérium korábban ismeretlen, most első alkalommal megnyitott iratanyaiból kiderül, hogy 1968-ban Lyndon B. Johnson kormányzata már jóval előre sejtette, hogy a Varsói Szerződés országai lerohanják majd Csehszlovákiát, ám úgy döntöttek, hogy az eset diplomáciai hasznát kiaknázandó semmit nem tesznek ennek megakadályozása érdekében - írta a Mladá fronta Dnes című cseh napilap.

A dokumentumokból kiderül, hogy az amerikai diplomatákat a prágai tavasz előtt, 1967-ben nagyon is foglakoztatta a térség, mert akkor került szóba a nácik által elvitt cseh aranykészlet ügye, amelyet 1945-ben az Egyesült Államok hadserege vett magához. A kérdés komoly vitákhoz vezetett, és a szakértők semmi másra nem figyeltek, így érdekes módon Alexander Dubcek, a liberális kommunista irányzat vezetője neve egyszer sem kerül elő az aktákban.

1968 március - áprilisában aztán a helyzet már túlzottan egyértelmű volt, hogy ne foglalkozzanak vele. A prágai amerikai nagykövet, Jacob Beam azt írta, hogy bár a liberalizálódási tendencia nagyon jó az Egyesült Államok számára, a kormánykoalíció viszont nagyon gyenge, hogy véghezvigyék a demokratizálódást, és akkor még nem is számoltak Moszkva lehetséges reakciójával. Az amerikai külügyesek ekkor úgy döntöttek, hogy nem ártják bele magukat a folyamatba, és nem foglalkoznak a csehszlovákiai eseményekkel.

Eugene V. Rostow, a külügyi hivatal egyik politikai tanácsadója ennek ellenére azt javasolta, hogy az Egyesült Államok küldjön "világos jelet" Moszkva felé, miszerint aggódnak a csehszlovák határon történő katonai erőkoncentráció miatt. Szerinte a korábbi példák azt mutatják, hogy Moszkva nem fél eltaposni a hasonló kezdeményezéseket.

Az amerikai diplomaták azonban arra jutottak, hogy igazából csak egy olyasfajta "jel" lehetne hatásos, ha a Németországban állomásozó amerikai csapatokat a cseh határra vezényelnék, amelyet azonban semmilyen körülmények között nem tettek volna meg. Továbbá szerintük erre azért sem lett volna szükség, mert a Dubcek-kormányzat semmilyen formában nem kérte az amerikaiak segítségét.

Valójában 1968 júliusáig az amerikaiak sem tudták, hogy mi lesz Moszkva reakciója a prágai eseményekre. Még a hét évig Moszkvában állomásozó veterán diplomata, Llewellyn E. Thompson is azt tanácsolta, hogy az amerikaiak várjanak, és ne provokálják Moszkvát azzal, hogy bármilyen formában is támogatnák Dubceket. Szerinte bármi történjen, az csak jó lehet a nyugati államoknak, mert az oroszok a múltban nagyon komoly árat fizettek a kemény fellépésekért.

Ha azonban a csehek fenntartják a nyomást, az a szovjeteknek presztízsveszteség lesz, ez pedig a szocialista tábor többi államát is kitartásra és nagyobb szabadság követelésére buzdíthatja. Ha azonban erővel lépnének fel, az a szabad világ sokkolása mellett a NATO erősödéséhez és az Egyesült Államokkal való kiegyezés ellehetetlenüléséhez vezetne. Ez be is következett: az augusztus 21-i invázió után annak elítélése mellett Johnson lemondta az év őszére tervezett amerikai-szovjet csúcstalálkozón való részvételét.

Pár hónappal később aztán Richard Nixon vette át az elnöki hivatalt, aki semmilyen erkölcsi kötődést nem érzett a csehszlovákiai helyzet iránt, ezért újra megkezdődtek a tárgyalások a szovjetekkel, a cseheket pedig jó időre elfelejtették.