Blogként éled újjá Orwell naplója
2008. augusztus 5. 13:05
Egy, a hét végén induló blogban életre kel George Orwell naplója: az író mindennapjait 70 évvel lejegyzésük után napi frissítésben olvashatjuk majd.
Az augusztus 9-én induló, ám már most is elérhető blogban 2012-ig olvashatunk naponta friss bejegyzéseket a 70 évvel ezelőtti eseményekről - jelentette be a politikai írásokat kitüntető, Orwell Díjat odaítélő brit szervezet. A spanyol polgárháború végétől a második világháború kitöréséig ívelő, illetve az első háborús éveket bemutató bejegyzések akkortól kezdődnek, amikor a küzdelmek alatt Eric Arthur Blair Marokkóba utazott.
A II. világháború idején a Home Guard tagja volt, a BBC-nek is dolgozott, majd 1943-ban a Tribune és a New Statesman munkatársa lett. Súlyosbodó tüdőbaja miatt Spanyolországból hazatérve Hertfordshire-ben élt, innen küldte a kortársi angol életforma társadalmi, politikai és kulturális problémáival foglalkozó cikkeit, tanulmányait a londoni Timesnak és Observernek. Élete végén Jura szigetre vonult vissza, ahonnan 1949-ben már súlyos betegen érkezett meg Londonba. 1950-ben hunyt el.
Hasonló kezdeményezésekről már mi is beszámoltunk, hiszen divat lett a régi naplókat, leveleket blogként felvinni az internetre: a korábbi tudományos partizánakciókat mostanra egyéni kezdeményezések tucatjai váltották fel. Igazán érdekessé "csupán" az varázsolja a most induló naplót, hogy a bejegyzéseket az olvasók kommentelhetik is, azaz véleménnyel láthatják el. Arról azonban nincs hír, hogy melyik Nagy Testvér és milyen módon cenzúrázza majd ezeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.