Orwellt figyelte a Nagy Testvér
2007. szeptember 6. 13:00
Az MI5 korábban zárolt aktái alapján derült ki, hogy a Nagy Testvért kiötlő George Orwellt kommunistagyanús személyként sokszor tartották intenzív megfigyelés alatt Angliában.
Korábban
Orwell 1903-ban Indiában született Eric Blair néven, de Angliában nevelkedett. 1922 és 1927 között az Indiai Birodalmi Rendőrség tagjaként szolgált Burmában. Európába visszatérve másfél évet töltött Párizsban, később csavargó hobóként ismerkedett meg hazájával, Angliával. Közben készült írói hivatására: újságíró lett és 1936-ban Spanyolországba utazott, ahol a köztársaságiak oldalán harcolt egy szélsőbaloldali csoport tagjaként. A II. világháború idején a Home Guard tagja volt, a BBC-nek is dolgozott, majd 1943-ban a Tribune és a New Statesman munkatársa lett.
A rendőrség figyelmét Orwell első, a munkásosztály életéről írt könyveivel keltette fel, mert szerintük azok megírásához a kommunista mozgalom segítségét is felhasználta. A rendőrség szerint Lancashire-ben például pont ők segítettek szállást szerezni a szerzőnek. A hatóságoknál az sem jelentett jópontot, hogy a szerző a spanyol polgárháborúban tapasztaltak miatt egy életre szembefordult a sztálinista kommunizmussal.
A háború alatt aztán Orwell a BBC-nél az indiai részlegért felelt, és az akták szerint 1942-ben a Scotland Yard szoros megfigyelés alá vonta a gyanúsnak minősített írót. Egy január 20-i jelentés szerint "ennek az embernek fejlett kommunista nézetei vannak, és indiai barátai szerint gyakran látják őt a kommunista gyűléseken. Bohém divat szerint öltözködik, mind a hivatalban, mind magánéletében".
1942 februárjában az ügy az MI5-hoz került, akiknek a szerző regényeinek áttekintésével hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Orwell semmilyen kapcsolatot nem ápol a mozgalommal, és ők sem tartanak igényt a segítségére.
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Járványügyi gócpontok lehettek a római katonai táborok 09:09
- Ritka római aranygyűrű került a Somerset Múzeum gyűjteményébe 08:11
- Temetkezési dísznek készültek a Silla királyság aranykoronái 07:19
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap















