Folyamatosan dolgoznak a sárospataki könyveken
2008. július 28. 10:06
A Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárából elszármazott és Oroszország által két éve visszaszolgáltatott könyvgyűjtemény jelenleg sem pihen a Bodrog-parti városban.
Korábban
A két évvel ezelőtti eseményekről, - amikor hat évtized után hazaszállították Sárospatakra a hadizsákmányként elvitt könyveket és dokumentumokat - számos híradás megjelent, amelyet csendesebb időszak követett. A szakemberek számára pedig igazán csak most indult be a munka - részletezte Dienes Dénes, a sárospataki egyházi gyűjtemény igazgatója.
Mint mondta, jelenleg két párhuzamos program zajlik. Ennek egyik része az állagmegóvási feladat, amelynek részeként a műkincseket letisztítják, leporolják, fertőtlenítik. Van olyan könyvritkaság is, amelynek már a teljes restaurálása megtörtént: Balassi Bálint, Betegh lelkeknek való füves kertecskéje és a Csáti graduál már visszanyerte régi fényét. Az utóbbi kötet restaurálási költségei mintegy 600 ezer forintra rúgtak - mutatott rá az igazgató, hozzátéve, hogy ezt pályázati, illetve saját forrásból állják.
Szintén pályázati támogatásból történik azon művek tudományos feldolgozása, amelyekkel kapcsolatosan eddig hiányosak voltak a szakemberek ismeretei. Kuriózumként említette, hogy egészen új felfedezésekre is sor került, például az egyik kötet kötéstáblájában rejtőzött eddig egy 16. századi kiadvány, amelyet sikerült azonosítani, illetve úgy tűnik, hogy egy újabb ősnyomtatványra is rábukkantak a kutatók - ismertette.
Mint mondta, a kötetek a tudományos vizsgálat után kapnak egy sajátos, szakszerű leírást, így elfoglalhatják méltó helyüket a tudomány világában. Arról is beszámolt, hogy a sárospatakiak közösen végzik a munkát az Országos Széchényi Könyvtár szakembereivel, hozzátéve, hogy az érdeklődők ezeket a feladatokat is megismerhetik, hiszen az Oroszországból hazakerült gyűjtemény már saját honlappal rendelkezik.
A könyvritkaságok a második világháború idején kerültek a Szovjetunióba. A műkincsekről a magyar közvélemény először 1991-ben szerezett tudomást orosz művészettörténészek által, majd 2005-ben az orosz parlament alsó-, majd felsőháza jóváhagyása után Vlagyimir Putyin akkori elnök aláírta a visszaadásról szóló törvényt.
A Sárospatakról elvitt könyveket 1945 után a nyizsnij-novgorodi könyvtárban őrizték. Százharminchat rendkívül értékes könyv és dokumentum két évvel ezelőtt, február 22-én érkezett vissza Magyarországra, majd áprilisban újabb tíz tétel következett. Eredeti otthonukba, azaz a sárospataki református kollégium könyvtárába 2006 júniusának végén érkeztek haza Budapestről.
Azt is elmondta, hogy Magyarország az orosz restitúciós törvény értelmében 12 millió rubelt, azaz több mint 400 ezer dollárt fizetett a Nyizsnij Novgorodi Lenin Könyvtárnak a kötetek tárolásáért és gondozásáért. A könyvritkaságok között található például Hartmann Schebel 1493-ban kiadott Világkrónikája, a Cronicarum Libri vagy például Balassi Bálint Betegh lelkeknek való füves kertecskéje, amelyből csak egyetlen példány létezik a világon.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap