Lezárták a kínai-orosz határvitát
2008. július 23. 11:09
Negyvenéves határvitát zárt le Kína és Oroszország azzal, hogy Pekingben aláírták a két ország határáról szóló megállapodás kiegészítő jegyzőkönyvét.
Korábban
A dokumentum a két ország közötti, 4300 kilométer hosszú határvonal keleti részét érinti. A China Daily című angol nyelvű lap értesülése szerint a most született egyezség értelmében Oroszország 174 négyzetkilométernyi területet ad vissza Kínának: Jinlung (Yinlong) szigetét (orosz nevén: Tarabarov), valamint a Hejhsziace (Heixiazi, azaz a Nagy-Usszuri sziget felét. A két terület Kína északkeleti részén fekszik, az Amur és mellékfolyója, az Usszuri találkozásánál.
1858-ban az ajguni szerződésben újrarajzolták a határvonalat; a meggyengült Kína nagy területekről volt kénytelen lemondani Oroszország javára.
Vlagyimir Putyin korábbi orosz elnök 2004-ben írt alá határmegállapodást Kínával. Lavrov a mostani aláírás alkalmából úgy nyilatkozott, hogy az államhatár most már egész hosszában kijelölt. Kína és Oroszország között az utóbbi években erősödtek a diplomácia kapcsolatok, részben azért, mert a két ország egyebek mellett így kíván szembeszállni "a világban tapasztalható növekvő amerikai befolyással".
Peking igyekszik hozzáférni az orosz olaj- és gázlelőhelyekhez, és továbbra is nagy vásárlója az orosz haditechnikának. A két ország szorosan együttműködik a Sanghaji Együttműködési Szervezetben is, amelynek rajtuk kívül négy volt szovjet közép-ázsiai köztársaság, Kazahsztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Kirgizisztán a tagja.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.