Szkítákkal éltek együtt a borsodi kelták
2008. június 25. 13:11
A Hejőpapi határában található hulladéklerakó bővítéséhez kapcsolódó megelőző régészeti kutatások során sikerült feltárni egy kis sírszámú kelta temetőt.
Korábban
Feltárási nehézségek
A lelőhelyet a feltárás előtt akácerdő borította. Talán ennek is köszönhető, hogy az előzetes terepbejárás során igen kevés mennyiségű és eléggé jellegtelen kerámiatöredékek kerültek csak elő. Az erdő kiírtása után a lelőhelyet egy szondázó árkokkal kutatták meg (1. kép - a képeket lásd kapcsolódó galériánkban). Ennek során kiderült, hogy a dombhát tetején egyáltalán nem található humusz, hanem a dombot alkotó folyami homok bukkan a felszínre - aminek felső rétegét a hajdan volt erdő kötötte meg.
Viszont a gyökérzet kiszaggatása során ezt a felső réteget teljesen eltávolították - így gyakorlatilag az `altalaj` került a felszínre. A nehézséget az jelentette, hogy a tiszta, szennyeződésmentes folyami homokban nem lehetett észrevenni az objektumok (sírok) betöltését sem, ami igencsak megnehezítette a munkát. Ilyen körülmények között került elő három temetkezés, melyek a dombhát teljes, 1 méter vastagságú felső rétegének eltávolítására ösztönözték a régészeket. Ez közel 5000 köbméter homokot jelentett, de megérte - ugyanis további 5 darab, bolygatatlan állapotú sír került elő.
Ellenben megállapítható, hogy a mélyebb - és talán gazdagabb - sírok átvészelték az évszázadok viharait. A problémát itt az jelentette, hogy ezek betöltése a legtöbb esetben tiszta homok volt - így foltjukat lehetetlen volt érzékelni, sajnos csak akkor bukkantak rájuk, mikor a nyesés során a gép megsértette az edénymellékletek peremét.
A két legmélyebben elhelyezkedő sír kialakításában is elüt a többitől. Az 5. és 7. síroknak már viszonylag hamar jelentkezett a foltjuk és sötétebb betöltésük egyértelműen megkülönböztethető volt a sárga folyami homoktól. Ezen temetkezések gödre négyzetes, illetve téglalap alakú volt, mélységük a mai felszíntől számítva is megközelítette a 2 métert! Ezen temetkezések egyértelműen szórthamvasak voltak - hasonlóan a többi sírhoz - kivételt csak a 8. számú sír jelent, mely csontvázas temetkezés.
A felosztás alapjaiban két típust jelöl: a csontvázast és a szórthamvast, melyen belül eltérhet a sírgödör kialakítása és a betöltés jellege, illetve a sírok mélysége. Az mindenesetre kiderült, hogy a temető rítusát tekintve birituális. (Igaz, hogy az edényeket betöltésükkel együtt szedték fel, úgyhogy jelenleg még nem lehet tudni, hogy az edényekben vannak-e esetleg hamvak, tehát hogy beszélhetünk-e urnás sírokról.) Mivel a leletanyag (főképpen a fémek) jelenleg restaurálatlan, végleges kronológiai következtetéseket még nem lehet levonni. Azonban az egyes sírtípusok különböző mellékletekkel rendelkeztek, amelyek a kronológiában jelenthetnek támpontot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap
- 2024.05.22.