Mindenki történésszé válhat az interneten

Az online segítségtől a hamisításokig

Nem sokkal később egy másik híres fényképgyűjtemény is felkerült az internetre. Az ausztráliai Powerhouse Museum szintén a Flickr segítségével töltötte fel a korai Ausztrália életét ábrázoló képeit. Több hasonló projekt is megcélozta a közvéleményt, hogy azonosítson néhány rejtélyesnek tűnő családi fotót. Az eredmény sokkal gazdagabb és bonyolultabb, mintha csupán egyetlen ember azonosítaná a képeket. Mindenki hozzáad egy kis darabot az információhoz: történeteket, linkeket, anekdotákat és véleményeket.

Vegyünk egy példát: az egyik második világháborús fénykép egy asszonyt ábrázol, ahogy összeszereli egy B-17-es Flying Fortress bombázó orrát. A beérkezett kommentárok rengeteg apró részletre hívták fel a figyelmet: a modellül szolgáló nő sminkjére, körömlakkjára, feltűnő jegygyűrűjére, felvételnél használt vakuk számára és a nő különös vörös sapkájára. Az észrevételek alapján nem csupán egy háborús időben dolgozó nő képe bontakozik ki előttünk, hanem a hátországi propaganda módszerei is.

Ez a figyelemre méltó lelkesedés nem csak a magánemberekre jellemző. Tavaly jött létre a Footnote.com nevű új társaság, amely a Nemzeti Levéltár gyűjteményének digitalizálását tűzte ki célul. Eddig 33 millió oldalnyi dokumentumot sikerült beszkennelni, amit év végére 50 millióra szeretnének emelni. A Footnote oldalain található az Interaktív vietnami fal nevű ingyenes projekt, ahol a látogatók egy bizonyos néven bejelentkezve visszaemlékezéseket, dokumentumokat, fényképeket vagy linkeket kapcsolhatnak a többi névhez. A szervezők reménye szerint ezzel a lehetőséggel egymással összekapcsolt archívumok jöhetnek létre. A Footnote a felhasználók saját dokumentumainak és fényképeinek a segítségével saját archívumot is létre akar hozni.

Már a történészek is felhasználják ezeket a módszereket. A szeptember 11-i események után például Roy Rosenzweig, a George Mason Egyetem professzora, létrehozott egy oldalt, ahová mindenki elküldheti a történtekkel kapcsolatos fotóit, videóit, dokumentumait és emlékeit. A Szeptember 11. Digitális Archívum olyan sikeres lett, hogy a Kongresszusi Könyvtár az első jelentős "digitális gyűjteménynek" tekinti. Daniel Cohen a Katrina hurrikánnal kapcsolatos emlékekre hozott létre online archívumot. Azt persze nehéz megmondani, hogyan is használhatják a történészek ezeket az oldalakat. Cohen szerint már az anyag mennyisége is igen fontos: a szeptember 11-éről szóló oldal mintegy negyedmillió fényképet halmozott fel, és ennek a mennyiségnek megvannak az előnyei. "A mennyiségből minőséget lehet csinálni."

Éber könyvtárosok és levéltárosok hiányában azonban nem csoda, ha sokan kételkednek a kollektív intelligencia felhasználásának megbízhatóságában. A 9/11-es archívumba küldött fényképek közül több digitálisan előállított hamisítvány volt, de Cohen hosszas viták után mégis benne hagyta őket a gyűjteményben. "Csak azért, mert digitális dologról van szó, még használnunk kell az eszünket. Egyébként a hagyományos archívumokban is vannak hazugságok, koholmányok és hamisítványok."

De mi a helyzet a kollektív intelligencia és a történelem értelmezése közötti kapcsolattal? Honnan tudjuk, hogy az emberek tudják, miről is beszélnek? Rosenzweig cikket írt erről a témáról, és megvizsgálta a Wikipédia szócikkeinek pontosságát. Az eredmény: a bejegyzések stílusa és nyelvtana hagy némi kívánnivalót maga után, de a tények gyakran ellenőrzöttek.

Helena Zinkham szerint a kollektív intelligencia szabályozza önmagát. "Néha az emberek rosszul azonosítanak egy fotót, de a többiek mérlegelik az azonosítást. A fényképek melletti kommentárok mellett ugyanis mindig ott áll, az illető mennyire biztos az állításaiban. Ez nem olyan, mint egy könyv, amely elfedheti a bizonytalanságot. Itt az emberek végigkövethetik a gondolatmenetet, és levonhatják a saját következtetéseiket."

Amikor a történelem kinyílik a közvélemény felé, gyakran kiderül, hogy az amatőrök sokkal több részletet tudnak egy bizonyos történelmi eseményről, mint a hivatásos történészek. Az amatőrök tehát jól jöhetnek egyes részletek tisztázásánál vagy bizonyos dokumentumok megszerzésénél. Cohen szerint a két tábor közötti együttműködés csak nőhet, mivel a történelmi anyagok mennyisége is egyre növekszik. A gyarmati Amerika történetéről még el lehet olvasni minden dokumentumot, ami fellelhető (bár rengeteg időbe kerül), de a modern kor információmennyiségének átrágása már nem ilyen egyszerű. "Egy ember képtelen rá, de száz vagy ezer már igen."

Cohen jónak tartja ugyan a történelmi szempontok sokféleségét, de szerinte mindig is szükség lesz történészekre, akik egységes egészbe foglalják a különböző szálakat. "Az emberek segítsége igen hasznos a kutatás bizonyos szakaszában, máskor viszont a történészek inkább egyedül szeretnének lenni a számítógépük előtt, hogy a saját szavaikkal fűzzék össze az eseményeket, és adjanak értelmet a múltnak."

A kérdéssel kapcsolatban további részleteket Stephen Mihm "A Nation of Counterfeiters" (Harvard, 2008) című könyvében olvashatunk.

1. Kollektív intelligencia segíti a történészeket
2. Az online segítségtől a hamisításokig