A vörösterror 133 napja

Keserű emlékek a magyar Golgotáról

2008. január 11. 13:00

A magyar golgota. A köztudatban egyszerűen csak így él az a hely, amelyet úgy hívnak: Don-kanyar. Egyetlen olyan ütközete sincs a magyar történelemnek, amelyben akkora veszteségek érték volna hadseregünket, mint a Don-kanyarnál. A II. világháború ideje alatt 200 ezer ember hajtottak el ide, a távoli mészárszékre, ahonnan 142 ezren sohasem térhettek haza. A túlélőkkel készített riportok a Múlt-kor második évadának 15. adásában tekinthetők meg.

Ungváry Krisztián történész szerint "a tragédia eleve prognosztizálható volt. Maga a vezérkar, Kádár Gyula vezérkari ezredes vagy Jány Gusztáv saját maga is látta, hogy ebből összeomlás lesz. Ennek az volt az oka, hogy lehetett tudni, ha a szovjet csapatok valahol áttörnek, tekintettel arra, hogy a magyar egységek nem mozgathatóak, hiszen nem gépesítettek, az első visszavonulási naptól kezdve a teljes nehézfegyverzet el fog pusztulni."



1942 elejétől Hitler komoly politikai nyomást gyakorolt szövetségeseire, hogy növeljék részvételüket a bolsevizmus elleni küzdelemben. A magyar katonákat eleinte csupán azzal a feladattal küldték ki a Don partjára, hogy a megszálló német erőket biztosítsák és közel 200 kilométeres frontszakaszt tartsanak állandó megfigyelés alatt. Szabó Péter történész szerint "voltak olyan alakulatok, pédául a IV. hadtest, amelyeket vasúti szállítások után Kijev környékén kiraktak és onnan 1200 kilométert tettek meg a Donhoz és pihenési időt sem biztosítottak számukra, hanem azonnal bevetették."

1942. november 23-án aztán Sztálingrádnál bezárult a Vörös Hadsereg gyűrűje a német csapatok körül és ez döntő fordulatot jelentett a doni arcvonalszakasz helyzetében. A rövid frontszolgálatot remélt folyamvédelemmel megbízott magyar haderőnek ezt követően egy nagyszabású szovjet hadművelet elhárítására kellett volna felkészülnie. A számottevő páncélelhárító fegyverekkel és harckocsikkal nem rendelkező magyar csapatok katonái a 40 fokos hidegben megfelelő téli ruházat nélkül csak rövid ideig tudtak ellenállni a túlerőben lévő szovjet alakulatokkal szemben.

A Vörös Hadsereg 1943 jan. 12-én Urivnál, majd 14-én Scsucsje-nál elsöprő erejű támadással törte meg a magyar védelmi vonalat. A magyar hadvezetés által közvetített Hitleri parancs még jan. 16-án is érvényben volt, miszerint az állásokat az utolsó emberig védelmezni kell! Amikor Jány vezérezredes 17-én kiadta a parancsot a visszavonulásra, a szovjet áttöréssel szembekerült katonai erők ellenállásával már nem lehetett számolni, s több ezer magyar honvéd és munkaszolgálatos vesztette életét vagy szenvedett fagyhalált az egyenlőtlen küzdelemben.

Akik nem vesztek oda a háborúban, azok egy részére a legkegyetlenebb hadifogság várt. A már legyengült állapotban lévő katonák túlélési esélye csupán pár százalék volt. Sztálingrádban például a hadifoglyok csupán a 4 százaléka élte túl a fogolytábort. A több hónapos háború során a magyar katonákat fedezetnek, ágyútölteléknek használták a menekülő német egységek. A még megmaradt maroknyi magyar csapat súlyos utóvédharcokat vívott, mígnem teljesen felmorzsolódott. A háború után a gyászt azonban nem lehetett kibeszélni, a hadsereg megsemmisülése sokáig tabutémának számított.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!