Történeti régiót kapott a szlovák nemzeti hős

Stefánik Franciaországban csillagászként tevékenykedett, az első világháború után pedig belépett a francia légierőhöz. Részt vett a külföldi ellenállás szervezésében Masaryk és BeneS mellett, és érdemeket szerzett a csehszlovák légiós hadsereg megalakításában. 1919-ben, felszabadult hazájába való visszatértekor tragikus módon lezuhant repülőgépével. Stefánik földi maradványait szülőfaluja, KoSariská felett, a Bradló (Bradlo) csúcsán helyezték el.

Stefánik közvetlenül halála után a nemzeti panteon része lett. Az emberek tudatában elsőszámú hőssé vált, a társadalom többsége pedig már a két világháború között Szlovákia szimbólumának tartotta. Megjelent a hivatalos propagandában, az iskolákban, a publicisztikákban, a népművelő munkákban, de a versekben és ünnepi beszédekben is. A nemzeti hős idealizálásának, mitizálásának és szakralizálásának folyamata szlovák környezetben mindaddig nem látott méreteket öltött. A társadalom tudatában Stefánik mindmáig - sokszor a nemzeti szentek attribútumaival - nemzeti felszabadítóként, az "ezeréves" magyar rabságból való megváltóként van jelen. Tragikus halálának évfordulóján, május 4-én minden évben úgynevezett nemzeti zarándoklat indul a Bradlóra: sírja a nemzet szentélye és a haza oltára lett.

A látogatóknak, akik felkeresik a Bradlót, életreszóló élményben van részük. Ezt nem csak Stefánik síremlékének impozáns architektúrája idézi elő, hanem a tábornok szülőföldjén érzékelhető atmoszféra egészének a megtapasztalása is. A bradlói síremlékről való körbetekintés különféle asszociációkra ösztönöz. Arra csábítja az odalátogatókat, hogy ne csak az előttük elterülő hegyvonulatot vagy egyes csúcsokat igyekezzenek azonosítani, hanem konkrét helyeket is: városokat, falvakat, településeket és emlékhelyeket, amelyek a miavai (Myjava) dombvidék legmagasabb pontjától kisebb-nagyobb távolságra találhatók.

Napjainkban e helyek közül sokat szobrok, emlékművek "jelölnek meg", amelyek a táj és Szlovákia egészének történelmi mérföldköveiként és fejlődési szakaszaiként "vetítik térképre" a különféle eseményeket. Nyilvánvaló, hogy ez a régió - négyzetkilométerben számolva - a különféle emlékművekkel legnagyobb arányban ellátott területek közé tartozik. Azt a panorámaképet, amely számunkra a Bradlóról való körbetekintéskor valamennyi égtáj irányába megnyílik, összevethetjük Szlovákia élő kultúrtörténeti térképével. Számos tényezőtől függ, hogy némely látogató hogyan "olvassa" ezt a képzelt térképet: a Bradló alatti vidékkel kapcsolatos személyes ismeretektől, a műveltségi szinttől és az életkortól, de jelentős mértékben a vallási és nemzeti hovatartozástól, vagy a politikai orientációtól is.

Ha egy ilyen sajátos jelenségnek szentelünk figyelmet, mint amilyen a miavai-brezovai régió történeti és kulturális tradícióinak reflexiója, interpretációja és bemutatása, először is fel kell tennünk a kérdést, hogy mióta nevezik ezt a vidéket tulajdonképpen Podbradlanský-tájnak. A 19. században ezt a régiót nem identifikálták egyértelműen és kizárólagosan a Bradló alapján. Az alapvető fordulat 1919-ben következett be, amikor a hegy tetején temették el Milan Rastislav Stefánikot. A két világháború közti időszakban a Bradló megszűnt egyszerű természeti képződményként, földrajzi vagy magassági pontként létezni. Reflexiójának súlypontja a kultúra, a történelem és a nemzeti szimbólumok szférájába helyeződött át. Ettől a történeti pillanattól fogva a Bradló alatt elterülő tájat össztársadalmilag specifikus régióként, Podbradlanský-tájként értelmezték.

A kultusztáj formálódásának történetének részleteiről a Sic Itur ad Astra legújabb számában, Demmel József fordításában olvashat!