Trianonról vitáztak a magyar és a szlovák történészek

A Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet szervezésében egy rendkívül érdekes beszélgetésre került sor február 15-én. A Visegrádi szalon témája ezúttal Trianon volt.

Az elvárások béklyójában

Az érdeklődők - szlovákok és magyarok egyaránt - végül nem is fértek el egy teremben, de a kivetítő segítségével a vitát az intézet egy másik terméből is követni lehetett. A beszélgetés alapjául Romsics Ignác A trianoni békeszerződés című kötetének szlovák fordítása szolgált, amely a közelmúltban jelent meg a pozsonyi Kalligram Kiadó gondozásában.

Romsics Ignác bevezető szavai után a szlovák történészek elismerően nyilatkoztak a könyv tárgyilagosságáról és szakmai erényeiről, ám hamar megmutatkozott az a szemléletbeli különbség, ahogy a kérdéshez a magyar és szlovák, valamint cseh történészek közelítenek. A beszélgetés során egymás után jöttek elő a szlovák-magyar kommunikációt megnehezítő buktatók. Ezek közé tartozik a békeszerződés igazságos vagy igazságtalan volta, az 1918 előtti magyar állam és a magyar nemzetiségi politika vagy akár a Trianon utáni helyzet.

Míg Romsics többször is hangoztatta, hogy a magyarok által nemzeti tragédiaként megélt rendezés lehetett volna igazságosabb, ami talán csökkenthette is volna a térség sebezhetőségét (azaz növelhette volna a harmincas-negyvenes évek fordulóján végül valóban összeroppant új rendszer életképességét), Dusan Kovác úgy vélekedett, hogy a békeszerződések és a határok általában véve nem igazságosak. A történésznek ezért szerinte kissé cinikusan kellene szemlélnie a történteket, és nem szabadna azt várnia, hogy a háborús pusztítások után egy új, igazságos világ születik.

Romsics ezzel szemben - túlzott moralizálás nélkül - azzal érvelt, hogy a meghirdetett elvek és azok alkalmazása között túl nagy volt az ellentmondás. Azt is kiemelte, hogy ha jogosnak és legitimnek tekintjük a magyarországi nemzetiségek 1918 előtti követeléseit, akkor ugyanilyen jogosnak kell tekintenünk a trianoni rendezés következtében kisebbségbe került magyarok követeléseit, a legkülönfélébb autonómia-igényeket, külön megemlítve a székelyföldi autonómia ügyét is.

Ugyanígy megoszlottak a vélemények a történelmi Magyarország felbomlása kapcsán is. Dusan Kovác a Trianon előtti magyar nemzetállamot fikciónak nevezve azt hangsúlyozta, hogy 1918-20 között nemcsak a csehek, szlovákok stb. állama jött létre, hanem a magyaroké is - azaz a magyarokat reálisan "megillető" nemzetállam.

Romsics erre úgy reagált, hogy az első világháború előtti Magyar Királyság korántsem tekinthető fikciónak, mivel az egy nagyon is valóságos politikai entitás volt, ugyanakkor viszont röviden azt is kifejtette, hogy a soknemzetiségű állam körülményei között a magyar nemzetállamiság eszméjét valóban fikcióként értékelhetjük. (A magyar nemzetállami törekvéseknek és a magyar birodalmi gondolatnak egyébként Romsics két esszét is szentelt: Nemzet és állam a modern magyar történelemben, A magyar birodalmi gondolat. In: Romsics Ignác: Múltról a mának. Budapest, 2004, Osiris).

Viták az eltérő múltszemléletről

A szlovák történész itt tulajdonképpen arra a tényleg megfigyelhető jelenségre célzott, hogy a soknemzetiségű Magyarország a magyar köztudatban még napjainkban is sokszor a magyar nemzet országaként van jelen, és a népesség durván felét (sőt, korábban még annál is nagyobb részét) kitevő egyéb nemzetek ebből a képből mintegy kiszorulnak. A (jórészt) nemzetiségi területek leválását-leszakítását így a magyarok a `magyar` állam megcsonkításaként, aránytalanul nagy traumaként élik meg, figyelmen kívül hagyva a többi nemzet önrendelkezési igényét.

A Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet

Ez azonban Robert Pejsa szerint a történészszakmára viszont már jóval kevésbé érvényes, főleg a fiatal történésznemzedék (Ablonczy Balázs, ifj. Bertényi Iván) tagjai gondolkodnak újszerűen. A cseh történész ezen kívül az antant felelősségére is rámutatott annak kapcsán, hogy Magyarországon a vesztes háborút követően megbukott a polgári-demokratikus alternatíva, és hogy a Horthy Miklós nevével fémjelzett, keresztény-nemzeti gondolkodást és revíziót hirdető kurzus jutott hatalomra.

A Trianon utáni állapot értékelésében sem alakult ki összhang. Romsics a vesztes államokról mint homogén nemzetállamokról írt - és beszélt - ezt azonban kollégái megkérdőjelezték. Jóllehet a homogén nemzetállam kifejezés csakugyan nem állja meg a helyét, hiszen még a trianoni Magyarország lakosságának is körülbelül 10%-át kisebbségek alkották, ám a közel 7%-nyi, az ország területén szétszórt vagy kisebb-nagyobb tömbökben élő német kisebbség, továbbá a közel 2%-nyi szlovákság mégsem említhető egy lapon a Csehszlovákiához került németekkel és magyarokkal (valamint a Jugoszláviához és Romániához került magyarokkal), sem számuk, sem pedig nemzeti identitásuk és igényeik tekintetében.

Az érzékeny és nemritkán még ma is feszültségeket kiváltó téma ellenére a vita barátságos hangulatban zajlott, igaz, a színvonal néha igencsak hullámzó volt, és Romsics Ignác felvetéseire gyakran kissé ködös, relativizáló válaszok érkeztek. A szakmai vitát néhány hozzászólás és kérdés követte a hallgatóság soraiból, közöttük néhány vádló hangvételű, a szlovákság történelmi sérelmeit és különféle mítoszokat felelevenítő monológ is. Érdekes, hogy ilyen észrevételekkel - természetesen ellenkező előjellel - gyakran találkozni hasonló magyarországi rendezvényeken is.

A beszélgetés mindazonáltal nagyon tanulságos volt - rámutatott azokra a nehézségekre, amelyek a nyelvi akadályok mellett továbbra is gátolják a két nemzet közti kommunikációt. Az eltérő múltszemléletnek és szívósan továbbélő tév- és rögeszméknek köszönhetően még egy szakszerű és konstruktív párbeszéd során is rendkívül nehéz megtalálni a közös nyelvet, de az ilyen jellegű találkozók, valamint egymás szakirodalmának megismerése talán mégis egy-egy lépéssel közelebb visz hozzá.

Zahorán Csaba - Terra Recognita Alapítvány