Ötszázötven éve volt a nándorfehérvári diadal
2006. július 21. 13:15
Korábban
Nándorfehérvár után
A 12 órás ostrom mindkét oldalon komoly veszteségeket okozott. Hunyadi az oszmán halottak számát legalább 8 ezer főre tette. A törökök vissza is vonultak lövegeik védelmébe. A magyarok cselre gyanakodtak, ezért a fővezér megtiltotta, hogy a katonák elhagyják a várat. Ez érthető is volt, mivel a keresztesek között határtalan lelkesedés tört ki, ami könnyen vezethetett fegyelmezetlenséghez. Néhányan azonban kiszöktek, és összecsaptak az oszmánokkal. A Száva túlpartján tartózkodó da Capistrano is aggódva figyelte a fejleményeket, ezért csónakba szállt, hogy megállítsa a katonákat. Korabeli metszeteken Hunyadi síremléke Gyulafehérváron
Ők azonban ellenkezőként értelmezték a barát megjelenését, egyre többen és többen vették fel fegyvereiket. Ezt látva már a ferences szerzetes sem tudott mit tenni, maga is elindult az ellenség felé. A rohamot már Szilágyi sem tudta megállítani, és a Száva partjáról is csatlakoztak a keresztesek. Az ekkor már szinte szentként tisztelt Kapisztrán a török ágyúkhoz irányította csapatait. Hogy itt pontosan mi történt, arról nincsenek forrásaink. Mindenesetre a lövegek a keresztények kezére kerültek: a katonák szinte fejvesztve menekültek. Talán a szultán szolgálatában álló keresztény tüzérek döbbentek rá, hogy kivel állnak szemben.
Hunyadi is látta a fejleményeket: 10-12 ezer fős seregével kivonult a várból és hátba támadta a keresztesekkel harcoló oszmánokat. A sorokban iszonyatos pánik tört ki, egyes babonás katonák azt hitték, hogy a holtak is ellenük fordultak. II. Mehmed azonban nem ismerte el a vereséget, még egy utolsó ellentámadást vezényelt, de mindhiába. Az ágyúk most már a magyarok szolgálatában álltak, és hatalmas pusztítást végeztek. A szultán sem tudott már mit tenni a felbomló csapatokkal, ráadásul maga is megsebesült. Kapisztán János még kísérletet tett, hogy rávegye Szilágyit a török üldözésére, de a tapasztalt katona ezt nem látta jónak. A már említett Tagliacozzo érzékletes képet adott a menekülésről. "De ezen az éjjen, ez után az óriási és szörnyű öldöklés után, eltemetvén azokat, akiket még tudtak, és elhagyva minden jószágukat, amit a keresztesek romlására magukkal hoztak, megrettenve és félve futva menekültek...". Az ország kulcsa Magyarországé maradt.
A diadal jelentősége óriási volt, a nyugati világ ünnepelte a nándorfehérvári hősöket. A pápa az Úr színeváltozása napját (augusztus 6.), amelyen az eseményt hírül vette, az egész kereszténység kötelező ünnepének nyilvánította. A lehetőséget, hogy a keresztesek ellentámadást indítsanak, nem sikerült megragadni. A táborban elégedetlenség volt kibontakozóban a távollévő nagyurak ellen, ráadásul a kitört a pestisjárvány. Hunyadi János már augusztus 11-én ennek esett áldozatául, és október 23-án Kapisztrán János is követte a sírba.
A nándorfehérvári vereség az oszmánokat expanziós politikájuk újragondolására késztette. A hadvezetés 65 éven át nem próbálkozott hasonló erejű támadással. Az oszmánok feletti győzelem a magyar történelem egyik legdicsőségesebb fejezeteként vonult be a köztudatba.

Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Kegyetlenül meglakoltak II. Károly királyunk gyilkosai tegnap
- Ted Bundy az elbűvölő szörnyeteg tegnap
- Harminchárom éve kötötték meg az Európai Uniót megalapozó maastrichti szerződést tegnap
- Már első turnéja alkalmával meghódította Amerikát a Beatles tegnap
- „Lélegző” házak az ókorban? – Az antikvitás építészeti megoldásai tegnap
- Az orvoskar „mostohagyerekének” tekintették az állatorvosképzést 2025.02.06.
- Hollywood westernfilmjei után fordult a politika felé Ronald Reagan 2025.02.06.
- Évszázadokon át dacolt a történelemmel az aprócska Liechtenstein 2025.02.06.