Felszáll a Montgolfier
2004. szeptember 4. 13:05
XVI. Lajos francia király és felesége, Marie Antoinette jelenlétében egy tyúkkal, kacsával, birkával a kosarában startolt a Montgolfier testvérek léggömbje (1783. IX. 19.). A ballon nyolc percet töltött a levegőben, és a felszállóhelytől két kilométerre ért földet. Az első léggömbutazás már nyáron a testvérek lakóhelyén, Annonay-ban sikerrel végződött (1783. VI. 4.). Az ottani piactéren a megdöbbent tömeg szeme előtt emelkedett fel az utas nélküli 30 méter átmérőjű ballon. A ballon papírral burkolt lenvászonból készült, s óriási tűz felett melegített, s emiatt felhajtóerővel rendelkező levegővel töltötték meg. A testvérek, akik egy papírgyár tulajdonosai voltak, felfedezésük alapötletét egy véletlennek köszönhették. Az 1781-es év egyik estéjén Joseph Montgolfier megfigyelte, hogy a selyem- és papírdarabokat a kandallójában a meleg felhajtja a levegőbe. Ez felkeltette kíváncsiságát, és elégetett egy papírdarabot egy alul nyitott selyemtörlő alatt, majd megállapította, hogy a tömlő felfúvódott és felemelkedett. Joseph Montgolfier rögtön megosztotta felfedezését testvérével, s a továbbiakban együtt kísérleteztek. Miután városukban sikeres ballonkísérletet hajtottak végre, a Francia Tudományos Akadémia meghívta őket egy ballon indítására.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap