1935-ből származó, robbanásveszélyes bombákat találtak egy hawaii vulkánon
2020. március 19. 12:36 Múlt-kor
A két, robbanásveszélyes bombára egy túrázó bukkant rá a hawaii Mauna Loa-erdőrezervátum területén. Az amerikai hadsereg által, 1935-ben ledobott bombáknak eredetileg a vulkánból kitörő lávafolyamot kellett volna elterelniük, de nem léptek működésbe.
Korábban
Amikor Kawika Singson ez év februárjában túrázni indult a Mauna Loa vulkánhoz, álmában sem gondolta volna, hogy két fel nem robbant bombába botlik majd bele. Mint kiderült, a robbanószerkezetek 1935-ből származnak, és az amerikai légierő egyik elvetélt akciójának mementóiként pihentek mindezidáig a megszilárdult lávamezőbe fúródva.
Az évtizedekkel ezelőtti akcióval a hawaii vulkánfigyelő hivatal blogján is foglalkoztak, megkérdőjelezve a „bombázd le a vulkánt” stratégia működőképességét. A lávafolyam ugyan a bombázások hatására 1935-ben, és 1942-ben is lelassult, így az akkori szakértők sikeresnek vélték a beavatkozásokat, ám manapság a tudósok megkérdőjelezik a módszer sikerességét, és úgy vélik, a korábbi esetekben csak a szerencsés véletlen segített.
A két bombának, amelyeket Singson ez év február 16-án fedezett fel, egy sor robbanóbombát kellett volna működésbe hozniuk, amelyek hatóereje külön-külön 161 kg TNT-nek felelt meg. Bár a ledobott bombák viszonylag kis robbanótöltettel rendelkeztek, mivel nem robbantak fel, életveszélyesek maradtak.
Az egykor a hadseregben szolgált és robbanóanyagokkal foglalkozott Singson számára a bombák felfedezése felkavaró élmény volt; hamar rájött, hogy milyen veszélyes szerkezetek mellett sétálgat. Singson, aki jelenleg az Everything Hawaii: Adventures with Kawika Singson televíziós műsor házigazdája, egyébként tudott az 1935-ös bombázásról, sőt televíziós műsorában egyszer érintette is egy alkalommal e témát.
A 4170 méter magas Mauna Loa bombázásának ötlete a Hawaii Vulkanológiai Intézet alapítójának, ifjabb Thomas A. Jagger vulkanológusnak az ötlete volt. Az 1935-os vulkánkitörés folyamán felszínre tört, naponta 1,6 kilométert mozgó lávafolyam a tűzhányó közelében fekvő Hilo városát fenyegette. A szakértők attól tartottak, hogy a láva beleömlik a Wailuku folyóba és elvágja Hilo vízellátását. Jagger ekkor értesítette a légierőt és azt javasolta, hogy a terület bombázása révén tereljék el a lávát a folyótól. „Nem akartuk megállítani a lávafolyamot, csupán annak forrásánál akartuk újra megindítani, hogy egy új útirányon haladjon” – nyilatkozta akkor Jagger.
Bár a bombákat 1935. december 27-én ledobták, Jagger elképzelései végül nem valósultak meg. A láva ugyanis magától lelassult és a vulkáni tevékenységek egy héten belül megszűntek. Jagger ezt úgy értékelte, hogy elgondolási helyesek voltak, és a bombázásnak köszönhetően sikerült elhárítani a katasztrófát.
Valószínű, hogy a bombák egy lávacsatornában landoltak és megnyitották azt. Ennek következtében a föld alatt áramló láva egy része érintkezett a sokkal hidegebb levegővel, amely lehűtötte a folyékony kőzetolvadékot és a kihűlő, megszilárdult anyag végül egy gátat képzett, amely megakadályozta a perzselő láva terjedését.
Amikor a bombákra akadt, az elsápadt Singson gyorsan levideózta a helyszínt és a szerkezeteket és elhagyta a területet. „Gyorsan eltűntem onnan” – nyilatkozta. „Nem hittem el, hogy mibe botlottam.” Miután lóhalálában elhagyta a lávamezőt Singson felvette a kapcsolatot a hawaii környezetvédelmi minisztérium illetékeseivel, akik pár nappal később megerősítették a tévés showman felfedezését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.