1916 nyara előtt az emberek jobbára ártalmatlan lényeknek tartották a cápákat
2021. július 1. 10:06 Múlt-kor
Korábban
Talán egy méretes teknős?
A New York-i Amerikai Természettudományi Múzeum egyik kurátora, aki megvizsgálta a maradványokat, úgy vélte, egy gyilkos bálna pusztításának nyomait látja, míg mások szerint egy tengeri teknős vagy egy méretes tonhal lehetett a tettes. Egyes összeesküvés-elméletek szerint valóban cápa, mégpedig egy, a németek által kiképzett példány műve volt ez, amely egy U-bootot követett az amerikai partokig, ahol akcióba lépett. Mint vélték, célja a békés amerikaiak megfélemlítése és elejtése.
Mindenesetre ezt követően védőhálót telepítettek a fürdőzők védelmére több partszakaszon is, valamint a parti őrség hajói állandó járőrözésbe kezdtek, azonban a következő támadást sem sikerült kivédeni, amelyre július 12-én Spring Lake-től 40 kilométerre északra került sor. Naplementekor Lester Stillwell társaival a népszerű Matawan Creek-i fürdőzőhelyen úszkált.
A mindössze 11 éves, kosárfonó gyárban dolgozó gyermek társai közelében egy kis, az óceánba ömlő patak torkolatánál a hátán lebegett a sós vízen, amikor hirtelen egy árny emelkedett ki a mélyből, és a gyomránál megragadva lerántotta a fiút a mélybe. A kapálózásai közepette egy időre ismét feltűnt a gyermeki test, majd egy velőtrázó sikolyt követően ismét eltűnt.
A többi megriadt gyermek segítségért szaladt, a helyiek egy 24 éves szabó, bizonyos Stanley Fisher vezetésével egy csónakból kutattak a fiú után, majd több perces kutatást követően megtalálták Lester élettelen holttestét. Mikor a szabó megpróbálta a csónakba emelni a testet, a gyilkos állat ismét megjelent, és letépte a fiatalember jobb lábát. A többiek kétségbeesetten kieveztek a partra, és bekötözték Fischer sebeit, az életét azonban már nem tudták megmenteni, néhány órával később elhunyt. Alig fél órával a Fischer elleni támadást követően a 12 esztendős Joseph Dunn lábát harapta meg egy cápa szintén a matawani öbölben, azonban a fiú túlélte a támadást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap