18. századi hajótemetőre bukkantak Brunswick Town közelében
Négy, a gyarmati korból származó hajóroncs került elő Észak-Karolina partjainál – köztük egy olyan spanyol hajó maradványai, amely egy 1748-as támadás során robbant fel.
A régészek Brunswick Town közelében azonosították a roncsokat. A település Észak-Karolina déli partvidékének egyik legfontosabb 18. századi kikötője volt: innen szállították a brit királyi haditengerészet számára nélkülözhetetlen fenyőipari termékek jelentős részét.
A felfedezés
A felmérést végző Cory van Hees, az East Carolina Egyetem (ECU) kutatója szerint a Cape Fear folyóban gyakorlatilag átláthatatlan viszonyok uralkodnak, egyik merülése során azonban mégis sikerült észrevennie az iszapból kimeredező fagerendákat. „Abban a pillanatban nem is fogtam fel, mit látok, de tudtam, hogy jelentős leletről van szó” – mondta.
A projekt vezetői, Jason Raupp és Jeremy Borrelli úgy vélik, hogy a 47 gerendából álló egyik roncs a La Fortuna nevű magánhajó maradványa lehet. A történeti források szerint 1748. szeptember 4-én két spanyol hajó horgonyzott le Brunswick Town előtt, melyek utasai portyázni kezdtek az angol fennhatóságú településen. A telepesek néhány nappal később váratlan ellentámadást indítottak, amelynek során a hajó felrobbant és elsüllyedt.
A La Fortuna azonosítása
A kutatók két tényező segítségével tudták azonosítani a nem mindennapi leletet:
– a roncs faanyagának egy része Közép-Amerikában őshonos ciprusfajtából származott, ami spanyol-karibi építőanyagra utal;
– a hajóroncs közelében spanyol kerámiákat fedeztek fel a kutatók.
Mivel a La Fortuna az egyetlen ismert spanyol hajó, amely ebben a térségben veszett oda, ezért könnyen azonosították a talált hajómaradványokkal.
Ez is érdekelhet
A feltárást kísérő part menti ásatások során a régészek több száz leletet gyűjtöttek össze: kerámiatöredékeket, üvegpalackokat, agyagpipákat, hordódongákat és hordófenekeket, vászon- és bőrdarabokat, sőt, levágott állatcsontokat is találtak.
A többi hajóroncs
A további három roncs eredete egyelőre tisztázatlan. Szerkezeti elemeik és leletanyaguk alapján annyit tudtak megállapítani ezekkel kapcsolatban a szakértők, hogy a 18. században használhatták őket.
