17. századi falfestményt találtak felújítás közben egy angliai lakásban
2023. március 21. 19:10 MTI
Konyhafelújítás közben bukkantak rá egy 400 éves, „nemzeti jelentőségű” falfestményre az északkelet-angliai York belvárosának egyik lakásában.

Luke Budworth, a lakás tulajdonosa bemutatja az eredeti falfestményt jelenleg védő másolatot
Korábban
A Guardian szerint a Micklegate utcai lakás konyhájának szétbontásakor a felújítást végző szakemberek pillantották meg először a konyhaszekrény mögötti falfelületen az 1660-as évekből származó festményt, amely Francis Quarles költő 1635-ben kiadott Emblémák című könyvének jeleneteit eleveníti meg.
Először azt hitték, talán egy nagyon régi, viktoriánus korabeli tapéta lehet, de aztán egyértelművé vált, hogy a mintákat a falra rajzolták. Kiderült, hogy a fal régebbi, mint a körülötte levő épületrészek.
Luke Budworth, a lakás tulajdonosa elmondta, hogy korábban is észlelték, hogy a fal egy része szokatlanul fest, de ezt mindig azzal magyarázták, hogy a lakás maga eléggé rozzant állapotú, mert annyiféle célra használták már az épületet a korábbi évszázadok során. Arra nem számítottak, hogy egy napon ilyen izgalmas felfedezést tesznek.
A falfestmény tavaly került napvilágra, és azóta minden részletét felfedték.
A lakás tulajdonosa elmondta, hogy bár csodálatos érzés, hogy az otthonát egy ilyen falfestmény díszíti, sajnos nem kapott anyagi támogatást arra, hogy szakszerűen képes legyen megóvni a 400 éves műalkotás állagát.
A műemlékvédelmi hatóságtól mindössze ahhoz kapott segítséget, hogy újra letakarják a falfestményt, nehogy megsérüljön.
A dolgot úgy oldották meg végül, hogy magas felbontású másolatot nyomtattak a képről, és azt helyezték fel védőrétegként a falra.
Abban reménykednek még, hogy az eset hátha felkelti olyan kutatók érdeklődését, akik szívesen bevennék a falfestményeket valamilyen kísérleti állagmegőrző projektbe.
Abban is bíznak továbbá, hogy a számos műemléképületnek otthont adó Micklegate más lakói is élnek majd a gyanúperrel, hogy akár a saját lakásaik falai is rejthetnek hasonló kincseket.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A Múlt-korral is találkozhattok a Magyar régészet napján a Nemzeti Múzeumban tegnap
- Gyanús körülmények között hunyt el Hollywood örök dívája, Marilyn Monroe tegnap
- Egyetlen Ady-vers elmondásával bejutott a Színiakadémiára Básti Lajos tegnap
- Eredetileg az özönvízről festette volna monumentális körképét Feszty Árpád tegnap
- Hogyan zajlik egy árverés? tegnap
- A bizalmatlanság légköre fogadta az első „önjáró társaskocsikat” tegnap
- Fabergé is megörökítette egy tojásán a birodalmat átszelő transzszibériai vasutat 2023.05.31.
- 10 tény Kolumbusz Kristófról 2023.05.31.