127 éve jár az innováció élvonalában a Szabadalmi Hivatal
2023. március 1. 17:05
Mára bizonyított tény, hogy a gazdasági működést negatívan befolyásoló tényezők ellensúlyozása és a növekedés biztosítása érdekében kulcsszerepe van a szellemitulajdon-védelemnek. Az e téren szerezhető védelem hatékony megszerzését pedig csak egy olyan szervezet tudja segíteni, amely maga is folyamatosan fejlődik. 127 éve éppen ezen a napon alapították meg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának jogelődjét, a Magyar Királyi Szabadalmi Hivatalt – amely mindig is élen járt informatikai fejlesztéseivel, az első magyar hatóság volt, amelynek elindult saját honlapja, jelenleg pedig a blokklánc-technológia alkalmazását tervezi.
Korábban
Magyarország legrégebb óta innovációval foglalkozó hivatalának célja kezdetektől az volt, hogy biztosítsa a feltalálóknak, innovatív vállalkozásoknak saját szellemi termékeik megóvását. Egy innovatív vállalkozásnak, hogy igazán nagy hasznot szerezzen az újításából, vagy egyáltalán a piacon tudjon maradni, valódi biztosíték az oltalomszerzés: egy-egy szabadalom, használatiminta-oltalom, designoltalom vagy védjegy megléte monopoljogot ad tulajdonosának.
Az SZTNH mindig élen járt a korszerű technológiák alkalmazásában. 1968-ban a hivatal vette át Szabadalmi Tár kezelését, amely akkor 22 ország több mint 6 millió szabadalmi dokumentumát gondozta kutatható formában.
A szervezet 1982-ben az iratok kézi kutatásáról számítógépi mágnesszalagos feldolgozásra tért át, majd 1983-ban létrejött a Szabadalmi Információs Központ, s ezáltal a szabadalmi tájékoztatás rendszere már a rendszerváltozást megelőző években is figyelemre méltó eredményeket mutathatott fel.
Informatikai fejlesztések terén is élen járt a hivatal, hiszen 1987-ben egy számítógép beszerzésével tették lehetővé a szabadalmi iratok még egyszerűbb kutathatóságát, a korabeli viszonyok között kiemelkedő műszaki színvonalon.
A korszerűség a rendszerváltozás után is kiemelt cél volt: egyebek mellett 1996-ban a magyar közigazgatási hatóságok közül elsőként a szabadalmi hivatalnak lett internetes honlapja, amelyen az iparjogvédelmi jogszabályok és adatbázisok mellett a Szabadalmi Tár katalógusát is közzétette. A honlap az évek során többszöri modernizáláson esett át, és jelenleg is az a cél, hogy egy minél ügyfélbarátabb weboldal váljon az sztnh.gov.hu-ból.
Mindenki számára egyértelmű, hogy ma már a digitális térben való ügyintézés a legegyszerűbb megoldás. Az információszerzést, a kutatást segíti a bárki által hozzáférhető e-kutatás adatbázis, amely lehetővé teszi a hivatal által vezetett elektronikus nyilvántartás adataiban, továbbá a Magyarország területén hatályos nemzetközi és közösségi/uniós iparjogvédelmi oltalmi formák adataiban történő keresést.
2021 óta pedig folyamatosan zajlik az SZTNH digitalizálási projektje, amelynek eredményeként eddig közel 450 ezer oldalnyi, jog- és technikatörténeti kutatásokat segítő dokumentum elektronikus archiválási munkái valósultak meg. E munka eredményeként a dokumentumok immár digitálisan is elérhetőek az érdeklődők számára.
Az egyik legfrissebb, innovatív fejlemény, hogy a hivatal elkezdett blokklánc alapú technológiák kiaknázásában gondolkodni. Az EUIPO-val együttműködve a hivatal tervezi a blokklánc alapú adatmegosztás bevezetését, ezzel a jövőben még modernebb eszközökkel támogathatja ügyfeleit. Ennek segítségével az elsők között csatlakozunk egy olyan nemzetközi hálózathoz, amely élen jár az új technológiai lehetőségek feltárásában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap