103 évesen is felkerült a brit slágerlistára Vera Lynn

2020. május 18.-Múlt-kor

Vera Lynn lett a legidősebb énekes, aki felkerült a legjobb 40 albumot jegyző brit slágerlistára, a 103 éves énekesnő legnépszerűbb dalainak 100 című gyűjteményével pénteken a lista 30. helyére került - adta hírül vasárnap a BBC News.

Vera Lynn
Vera Lynn 1973-ban (kép forrása: Wikimedia Commons)

2017-ben Vera Lynn volt az első százéves énekes, aki ugyanezen albumának első kiadásával a slágerlista harmadik helyére került.

Az album most a második világháború európai befejeződése 75. évfordulójával kapcsolatos ünnepségeknek is köszönheti népszerűségét.

Lynn főként éppen a háború alatt volt népszerű előadó, Egyiptomban, Indiában és Burmában is adott koncertet a brit csapatoknak.

Legismertebb dalai a We'll Meet Again, a The White Cliffs of Dover, az A Nightingale Sang in Berkeley Square, és a There'll Always Be an England.

Az énekesnőt 2016-ban, 99 éves korában II. Erzsébet királynő az Order of the Companions of Honour nevű becsületrend tagjává tette meg, és felruházta a Dame címmel (a lovagi Sir női megfelelőjével).

A BBC is közvetítette május 8-án az üres londoni Royal Albert Hallból Katherine Jenkins mezzoszoprán koncertjét, amellyel a történelmi évfordulóra emlékeztek a koronavírus-járvány sújtotta Nagy-Britanniában.