10 tény Harry Houdini életéről
2022. január 1. 20:51 Múlt-kor
Szabadulás sörrel töltött hordóból, repülési rekord Ausztráliában, közel négy perc a víz alatt – ha lehetetlen küldetésekről volt szó, Harry Houdini az elsők között jelentkezett.
1. A földkerekség egyik legnagyobb szabadulóművésze és illuzionistája, Harry Houdini Weisz Erik néven látta meg a napvilágot Budapesten 1874-ben. Nem szerette a spiritisztákat; csalóknak és szélhámosoknak tartotta őket, sőt egy törvényjavaslat benyújtását is támogatta, amely betiltotta volna a szeánszokat és jövendőmondást.
2. Houdini mindent megtanult a lakatokról, amit lehetett. Karrierjének első szakaszában bilincsekből szabadult, vagy rabláncra verve börtöncellákból jutott ki.
3. Európában tett látogatása során Houdini beleszeretett a repülésbe. 1909-ben egy francia gyártmányú kétfedeles repülőgépet vásárolt magának, és egyike volt azoknak, akik legelőször szereztek pilótaengedélyt.
4. Houdini 18 éves korában már 3 perc 45 másodpercig tudta visszatartani a víz alatt a lélegzetét. Otthon egy nagy kádban trenírozta magát, hogy minél tovább tudjon a víz alatt tartózkodni, míg a szabadulós számaira saját medencéjében készült fel.
5. Houdini repülési rekordot állított fel Ausztráliában, 1910-ben. Ő volt az első, aki motoros géppel emelkedett a levegőbe a távoli kontinensen – 1,6 kilométert tett meg 30 méteres magasságban.
6. Karrierje második szakaszában Houdini újabb, még látványosabb szabaduló számokkal kápráztatta el rajongóit: lezárt, különféle folyadékkal feltöltött konténerekből „menekült”, mint például sörrel töltött hordóból, vízzel teli tejes kannából, vagy éppen egy leszögelt víz alá merített ládából.
7. Bár négy éves koráig Budapesten lakott, a felnőtt Houdini, aki az USA-ban építette fel karrierjét, nem sokat törődött magyar gyökereivel, nem bevándorlónak, hanem ízig-vérig amerikainak tekintette magát.
8. A patriotizmusától vezérelt Houdini az első világháború alatt szemináriumokat tartott amerikai katonáknak, amelyeken megtanította a bakáknak, hogyan tudnak bilincsekből, kötelekből, avagy egy süllyedő hajóról kiszabadulni.
9. Az illuzionista Houdini a filmvásznon is megállta a helyét. Az 1918-ban forgatott „The Master Mystery” néven jegyzett rendkívül sikeres némafilmes sorozatban egy titkosügynök szerepét alakította, rendkívül meggyőző erővel.
10. Az emberfeletti mutatványairól híres mágus 1926-ban, egy idétlen egyetemi hallgatónak köszönhetően, szenderült jobblétre. A diák, próbára téve Houdini hasizmainak erősségét, egy jól irányzott ütéssel hasba vágta a felkészületlen Houdinit, akinek a vakbele az ütés következtében szétrobbant.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap