7 végzetes pillanat

10 tény a Boeing B-17 repülő erődökről

2018. július 18. 09:35 Múlt-kor

Boeing B-17 repülő erőd

1. A Boeing B-17 Flying Fortress (repülő erőd) a világ harmadik legnagyobb mennyiségben gyártott bombázója volt, amely hírnevét a náci Németország ellen folytatott stratégiai bombázások folyamán alapozta meg.

2. A Boeing B-17-eseken rendszerint 10 ember teljesített szolgálatot. Egy-egy gép személyzetének 25 bevetést kellett teljesítenie, ahhoz, hogy elérjék a hőn áhított leszerelésüket. A bevetések száma 1944 elejére felemelkedett 30-ra.

3. A B-17-esek legénységének, bár gépükre átlagban 10 géppuskát is felszereltek, kevés esélye volt a túlélésre. A bombázókat ugyanis átlagosan 8-12 bevetés után vagy lelőtték, vagy súlyosan megrongálták az ellenséges lövedékek.

4. Az első B-17-es bombázó, amely teljesítette a 25. bevetését a hangzatos „Hell’s Angels” (Pokol Angyalai) névre hallgatott. Miután 1943 májusában felszállt a 25. missziójára, a gép még újabb 23 küldetést teljesített és 1944-ben tért vissza az USA-ba. A bombázó mindkét legénysége ép bőrrel megúszta a nem mindennapi kalandokat.

5. A B-17-esek gyakran 8800 méter magasan repültek. Mivel fűtés nem volt a gépeken a személyzetnek akár a mínusz 60 fokos hideget is ki kellett bírnia.

6. A hideg ellen egy speciális elektromos fűtésű öltözetet használt a B-17-es legénysége.

7. A vadászgépek golyói és a gyilkos légvédelmi tűz ellen a személyzet golyóálló mellény és acélsisak használatával védekezett.

8. A B-17-es személyzete nem hordott ejtőernyőt a bevetés alatt, mert a felszerelés túl nagy volt és nagymértékben akadályozta viselőjét a szabad mozgásban. Vészhelyzet esetén az ejtőernyő egyébként egy speciális hámnak köszönhetően viszonylag, gyorsan felcsatolható volt

9. Bár a német légierő szakértői szerint átlagban 20 találat kellett egy B-17-es lelövéséhez, a valóságban ezek a bombázók rendkívül masszívnak bizonyultak. Annak ellenére, hogy gyakorta szinte szitává lyuggatták őket, a levegőben maradtak.

10. Az amerikai bombázók a második világháborúban összesen 1,5 millió tonna bombát dobtak le Németországra. Ebből az irdatlan mennyiségből 640 ezer tonnát a B-17-es bombázók szórtak német földre.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!