10 érdekesség a fekete arany történetéről
2023. február 15. 19:05 Múlt-kor
Az 1880-as évekig az USA elégítette ki a világ kenő- és lámpaolajigényének több mint 80 százalékát. A Föld olajszükségletének több mint felét az USA déli olajmezőinek felfedezéséig a pennsylvaniai olaj biztosította.
Olajkutak Los Angelesben a 19. század végén
Korábban
1. Az ókorban többek között hajódeszkák tömítéséhez és habarcsként is használták a kőolaj különböző formáit, de balzsamozáshoz, valamint orvosságként is alkalmazták. A kínaiak már Kr. u. 347-ben is fúrtak olajkutat. Fúróhegyként kemény kőzetet használtak, amelyet bambuszrúdhoz erősítettek.
2. Kallinikosz bizánci építész a 7. században felfedezte, hogy ha a kőolajat kever égetett mészkővel, majd vizet önt a vegyületre, szinte olthatatlan tűz keletkezik. A görögtűz a puskapor feltalálásáig az egyik legpusztítóbb fegyvernek számított.
3. Marco Polo feljegyzései szerint a földből kiszivárgott olajat Perzsiában és Bakuban tevék rühesedése ellen használták.
4. Egyes észak-amerikai indiánok orvoslásra használták a talajból, valamint a folyókban szivárgó kőolajat. Az ottani kőolajról a francia hittérítők már 1627-ben hírt adtak.
5. Az első, kereskedelmi szempontból is sikeres olajkutat 1859-ben fúrta ki egy egykori vonatkísérő, Edwin L. Drake és William A. Smith kovácsmester a pennsylvaniai Titusville-ben. Másfél évvel később már napi 160 tonna kőolajat termeltek ki a területen.
6. Bár whiskys hordókat is használtak, a sztenderd kőolajhordó végül a IV. Eduárd angol király uralkodása idején, 1482-ben felbukkanó, eredetileg halak tárolására használt 42 gallonos hordó lett.
7. Az 1880-as évekig az USA elégítette ki a világ kenő- és lámpaolajigényének több mint 80 százalékát. A Föld olajszükségletének több mint felét az USA déli olajmezőinek felfedezéséig a pennsylvaniai olaj biztosította.
8. Az autók európai elterjedése után a lámpaolaj helyett a benzin lett az olajdesztilláció fő terméke. Elsőként 1910-ben adtak el több benzint, mint lámpaolajat. Bár a kőolaj-kitermelés a Közel-Keleten már a 20. század elején megkezdődött, a kutatás és kitermelés aranykora az arábiai olajmezők 1930-as években történő felfedezésével kezdődött el.
9. A 20. század folyamán az igények növekedése miatt a kőolaj-kitermelés mértéke egyre nőtt. 1945-ben 362 millió tonna olajat bányásztak világszerte, ez a szám 35 év múlva pedig már megtízszereződött.
10. Az 1973-ban kezdődő kőolajválság idején az USA-ban a páratlan rendszámú autók tulajdonosai csak páratlan napokon, a páros rendszámú kocsik gazdái pedig csak páros napokon vehettek benzint. A válság idején a fogyasztás csökkentése érdekében az USA-ban a sebességhatárt 55 mérföld/órára (mintegy 88 km/h) korlátozták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap