| A Múlt-kor negyedévente megjelenő, tematikus online folyóirata.

Kosáry 90 2. évfolyam 4. szám | Korábbi számok

Interjú a 90 esztendős Kosáry Domokossal

A magyar történészek doyenje huszonnyolc évesen lett a Történettudományi Intézet igazgatóhelyettese. A háború végén egy ideig diplomata, 56 után börtönben ült, a Kádár-korszakot mellőzöttként éli meg. Születésnapja alkalmából életéről kérdeztük.

 

A történetíró

Az olvasóközönség szereti néha a történettudományt biztosan megállapított, rendszerezett egésznek vélni.

 

Az amerikai magyarság 1941-ben

Magyar Amerika, ma oly távolinak látszik, túl haragvó Óceánon, mintha élő valóság helyett már puszta történeti probléma lenne csak.

 

Módszertan vagy bűvészkedés?

E sorok írója helyesnek és szükségesnek tartja, hogy vitás kérdésekben különböző tudományos álláspontok konfrontálódjanak.

90

Alig néhány évig állt egyetemi katedrán. Mint maga mondja: nem alkotott `iskolát`. A történelem nagy barátjához kora történelme többnyire barátságtalan volt. Ha jól meggondolom, a mindenkori hazai állapotokkal szemben ő is ritkán viseltetett baráti érzelmekkel. Mégis, mire kiteljesedett az élete - milyen hallatlan közép-európai szerencse! - beérkezett saját korába, vagy talán inkább: a hazai óramutató jutott szinkronba vele.

MŰVELŐDÉS ÉS SZOCIOGRÁFIA

A FALUKUTATÁS mindinkább elterjedő gondolata nálunk elsősorban két területen hozott létre lényegesebb érdeklődést. Világos, hogy a gazdasági és ezzel összefüggésben a szociális kérdések döntő és sürgető aktualitással bírnak, s így ez is oka, hogy az idevonatkozó vizsgálatok a legszámosabbak. Hozzájárul ehhez, hogy a falu gazdasági életének, összefüggéseinek és jellemzőinek megfigyelése a szociográfia történetében a legrégibb szál és sokban kiindulópont. Petty Political Anatomy-jától az angol Survey-k kezdetein és kialakulásán át a legmodernebb német és amerikai vizsgálatokig a gazdasági kérdések jelentették a kutatás döntő szempontjait. A másik érdeklődési terület a népi sajátságok kutatása, mely sokhelyt az etnográfia, a folklore célkitűzéseivel érintkezik.

Értelmiség és kulturális elit a XVIII. századi Magyarországon

Az 1848 forradalmából született, új Magyarországhoz közelítve az első sorokban rendszerint a volt kiváltságosak, főleg a középnemesség képviselőivel találkozunk. Erős és aktív polgárság hiányában ugyanis, mint ismeretes, ez a nemesség volt az, amely a feudális rendszer válságából kiutat keresve a nemesi-liberális, ellenzéki reformmozgalmat, majd a polgári nemzeti átalakulást és a szabadságharcot vezette.

1849: Egy amnesztia legendája

Az ötvenes évek hangadó történészei régi szólamokat felújítva, nem győzték hangsúlyozni, hogy a magyar szabadságharc bukásában mekkora része volt Görgey `árulásának`, és általában az olyan `békepártiak` szerepének, akik a nemzeti függetlenség kimondásánál jobbnak tartották volna a Habsburg monarchiával való megegyezést. A hatvanas évek első felében azonban bizonyos változás ment végbe a hivatalos történész `vonal` indoklásában. A nemzeti romantika szólamai ugyanis, amelyek korábban a sztálini dogmatizmus magyar változatban is riasztó sivárságát voltak hivatva vonzóbbá varázsolni, 1956 után egyszerre veszélyesnek tűntek. Kiderült, hogy az emberek hajlandók e szólamokat esetleg komolyan venni és - a múlt tanulságaként - azokat saját jelen elnyomóik ellen alkalmazni. Ismét jelentkezni kezdtek az árulás mitológiáját megkérdőjelező hangok is. A Görgey elleni vádakhoz tehát, amelyek a sztálini történeti koncepció hazai velejárói voltak, valami új, megfelelőbb, hatékonyabb igazolást kellett találni.

 

A Görgey-kérdés - Beszámoló egy könyvről

[*] A XIX. század első felének nagy német historikusa, Ranke, saját példájával mutatta meg, hogy a nemzeti történetírónak a nemzeti közvélemény iránt a pusztán öncélú tudomány területén túlmenő hivatása van. Ranke a l'art pour l'art kutatásnak, mint mondani szokás: elefántcsonttornyából kilépve megkísérelte, hogy történetpolitikai folyóiratával megtanítsa az értelmiséget történetileg iskolázott szemmel nézni az eseményeket. Arra pedig, hogy egy nemzeti történetíró milyen hatást tud gyakorolni kora közfelfogására, elég a francia Thiers, a német Treitschke s nálunk Horváth Mihály, a francia-liberális történeti szabadsággondolat magyar hirdetőjének példáit említenünk. Ranke gondolatának természetesen távolról sincs köze olyan primitív nézetekhez, hogy a történetírás az uralkodó politikai felfogás eszköze, sőt "igazolója" legyen. Sőt, ezzel ellentétben, abból indul ki, hogy oktalan elméletek, valamely iránynak esetleg kapóra jövő történeti tévedések és falszumok ellen éppen a nemzeti történetírásnak feladata azzal védekezni, hogy kutatása eredményeit a nemzeti közvélemény számára összefoglalja s igyekszik belevinni a köztudatba. Ha a történetírás ezt az összeköttetést elhanyagolja, ezzel kiszolgáltatja a közvéleményt felelőtlen nézeteknek, melyek a tudományos vizsgálat erkölcsi alapjait teljesen nélkülözik, amint hirdetőik sem képesek komoly történeti kutatásra, hanem inkább propaganda célja vezeti őket.

 

A búcsúzások éve

Azt az időszakot, amelynek néhány emlékét szeretném itt felidézni, máig a `fordulat évének` szokták nevezni. E kissé semlegesnek tűnő formula, ha így, utólag, magában véve nem jelzi is azt, hogy merre történt, mit hozott ez a fordulat, nem is tudja annak gyötrelmes és szánalmas jellegét eltakarni. Ma már ugyanis mindenki számára nyilvánvaló lehet, hogy a valóságban mi történt. Az, hogy a háborús pusztulásból felocsúdó, újjáépülő ország, egy rövid, demokratikus szakasz után, amelyre persze már Sztálin árnyéka is sokban rávetült, külső hatalmi nyomásra, elszánt meg naiv belső végrehajtók közreműködésével, ekkor `fordult` teljesen abba az irányba, amelynek, miközben egy új rendszer `építésének` jelszavát hirdette meg, alapjában véve újabb romboláson és értékvesztésen át elkerülhetetlenül történelmi zsákutcába kellett torkollnia.

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavaszi száma