Interjú a 90 esztendős Kosáry Domokossal

2003. július 30. 07:17 Balázs Bálint, Bartal Csaba

A magyar történészek doyenje huszonnyolc évesen lett a Történettudományi Intézet igazgatóhelyettese. A háború végén egy ideig diplomata, majd végleg a szaktudomány felé fordul. 56-ban a történészek forradalmi bizottságának vezetője, forradalmi tevékenységéért börtönben ült. A Kádár-korszakot mellőzöttként éli meg. 1990-1996 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. 2003. július 31-i, kilencvenedik születésnapja alkalmából az egész századot átívelő életéről kérdeztük.


Korábban

Kosáry 90
A Múlt-kor összeállítása Kosáry Domokos jelentősebb publikációiból

Harminchárom nemzedék

Ennyi ünneplés, emlékév közepette hogyan tud dolgozni?
Nehezen, de most egyébként is egy két-három hetes pihenőt tartok. Nemrég jelent meg a Bibliográfia harmadik kiadásának második kötete. Részben ennek a folytatásán, részben egy visszaemlékezésen dolgozom, amelynek címe reményeim szerint Harminchárom nemzedék lesz.

A címválasztás nyilvánvaló utalás Szekfű Gyula Három nemzedék című munkájára, mely a két háború közötti rendszer hivatalos ideológiáját fogalmazta meg. A Harminchárom nemzedék családtörténet vagy inkább ego-histoire?
Olyan számvetés, mely egybefoglalja véleményemet a magyar történelemről, ahogy én megismertem, illetve ahogyan megéltem, tapasztalataim, kapcsolataim tükrében. Elmondom, hogyan ismerkedtem meg a magyar történelemmel, mi az, amit jónak találtam, mi volt az, amire utólag rájöttem. Előbb-utóbb ugyanis módosítanunk kell megszokásainkon, különösen akkor, ha Európához akarunk csatlakozni, hiszen az európai történet értékrendje szerint kell értékelni saját nézeteinket is. Egy példával illusztrálva: a húszas évek elején egy egyébként kitűnő magyar történész, Márki Sándor írt egy könyvet a turáni népekről, s ebben azt fejtette ki, hogy a magyar politikai vezetés mekkorát hibázott a 13. században, hogy nem csatlakozott Dzsingisz kán tatár hadaihoz a "dekadens" Nyugat ellen. Nyilvánvalóan ennek a hátterében a Trianon elleni tiltakozás, sérelem állhatott, de ez így rendkívül ostoba reagálás. Nem hiszem, hogy bármit segített a trianoni tragédián, hogy ilyen hülyeségeket írt le. Tehát nem magamat szeretném a történelem központjába helyezni, bár ma ez divatos szokás. Annyit mondok el csupán - s remélem ez is egy figyelemre méltó dolog -, hogy fiatalemberként hogyan ismertem meg az ország történetét, s ez aztán miként változott életem során.

Nemzedékének egyik kulcsélménye a Trianon okozta társadalmi sokk. Hol tartunk ma a trauma feldolgozásával?
Mozgásterünket messzemenően a nemzetközi helyzet határozza meg. Nyilvánvalóan annak semmi értelme nincs, hogy Trianon ellen a világ hatalmai előtt tiltakozzunk, csak okvetetlenkedésnek és hiábavaló panaszkodásnak tűnik. Mozgásterünk néha kényszerpálya. Annakidején, amikor a franciák elvesztették Elzász-Lotharingiát a poroszok elleni háborúban, akkor Ernest Renan, francia történész azt mondta: "N'en parlons pas, mais pensons-y toujours" vagyis "Ne beszéljünk róla, de mindig gondoljunk rá." Ez egy kegyetlen tanács. Az az érzésem, hogy lehetetlen elfelejteni egy ilyen méretű tragédiát, de nem kell a sérelmeinket állandóan nyilvántartani. Panasznapra nincs szükség. Lesz még alkalom a történelem folyamán, amikor talán meg tudunk győzni másokat is, hogy ez helytelen döntés volt. A történelem sokszor kiszámíthatatlan. Nem kell feladni.

Véletlenül lett történész. Mégis, mik voltak az első tapogatózások, a meghatározó benyomások, amelyek a múlt kutatása felé terelték?
Valóban nem történésznek készültem. Fizikus akartam lenni. Az apám zeneművész és földrajz szakos tanár volt. Nagyapám orvos, anyai nagyapám bányamérnök, a selmeci Bányászati Akadémia utolsó rektora volt, még ő költöztette át az intézményt Sopronba. De volt néhány katolikus pap is, akik közül egyet szentté avattak. Édesanyám történelmi érdeklődéssel megáldott szépíró volt. Rendkívül közel állt hozzám, s még ma is, ha valamilyen morális kérdésben kell döntenem, meggondolom, hogy vajon ő mit határozna. Végtére is a történelemhez az az érdeklődés vezetett, hogy miért történik annyi baj az emberekkel. Amikor az Eötvös Collegiumba jelentkeztem, 1931 tavaszán, már a történelemnél tartottam. Gombocz Zoltán igazgató úr közölte velem, hogy emellé legjobb a latin nyelvet választani. A történelemben pedig elsősorban az érdekelt, hogy miért nem tudják az emberek egymást kezelni. Miért történik az, hogy a balkáni merénylet nyomán, amelyben lelőnek egy főherceget, akit ráadásul senki nem szeretett az egész világon, világégés következik be. Akkor miért nem szerveznek inkább egy nemzetközi tárgyalást? Egyáltalán, miféle Európa az, ahol késekkel és gépfegyverekkel állnak egymással szemben a nagyhatalmak, ahol a legelső incidensből katasztrófa lesz. Akkor itt valami baj van a társadalomban, a hatalom, a politika kezelésében, gondoltam. A történész feladata pedig az, hogy levonja a tanulságokat a már elkövetett hibákból, s így a jövő kiszámíthatatlan eseményeire is felkészüljünk.

Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma