Tradíció és folyamatos megújulás jellemzi a 250 éves BÁV-ot
2023. március 27. 09:50 Múlt-kor
Mi alapján határozzák meg egy zálogba adott tárgy értékét? Kik és miért fordulnak manapság leggyakrabban kölcsönért a zálogházakhoz? Milyen népszerű hiedelmek élnek a zálogházakkal kapcsolatban, és mi igaz ezekből? Dandé Imrével, a BÁV hálózatirányítási igazgatójával készített interjúnkból ezek is kiderülnek.
Korábban
Mióta dolgozik a BÁV-nál? Mi a munkaköre? Mit tartott vonzónak, amikor a BÁV-hoz jött?
Öt évvel ezelőtt csatlakoztam a BÁV-hoz. Közgazdász vagyok, közel 20 éves szakmai tapasztalat birtokában banki területről érkeztem ide. A BÁV hálózatirányítási igazgatójaként a zálog- és ékszerfiókok, valamint a galériák tevékenységéért felelek. Ezen túl aktívan részt veszek a cég stratégiai céljai mentén az újítások kidolgozásában, megvalósításában. Ez egy összetett és sokszínű feladat, ami egyszerre többféle ismeretet, tapasztalatot igényel, ezért különösen izgalmas.
1773-ban Mária Terézia elsősorban a lakosság támogatása és az értékmegőrzés miatt alapította meg a BÁV jogelődjét. Küldetésünk azóta is változatlan. A BÁV történelmi múltra visszatekintő tevékenysége középpontjában mindig az ügyfelek állnak, és egyszerre jellemzi a tradíciókhoz való ragaszkodás és a folyamatos megújulás. Megtisztelő egy ilyen komoly történelmi múlttal rendelkező cég tevékenységében részt venni.
Hány zálogfiókot működtet a BÁV Magyarországon?
A BÁV a zálogpiac legnagyobb szereplőjeként az egyetlen olyan cég a szegmensben, amelynek országos hálózata van. Közel 100 zálogfiókkal és galériával rendelkezünk, üzleteinkkel nem csak a fővárosban és a megyeszékhelyeken, hanem kisebb településeken is lehet találkozni. Büszkék vagyunk arra, hogy a BÁV becsüs munkatársaink többsége hosszú évek óta csapatunk tagja, a fluktuáció nem jellemző.
Zálogfiókjainkban közel 230 kollégánk átlagosan 17 éve dolgozik. Ez a versenyszférában kiemelkedőnek számít. Szoktam viccesen mondani, ha ezt így összeadjuk, akkor majdnem 4000 év szakmai tapasztalata áll birtokunkban. Ennek köszönhetően nagy rutinnal, gyorsan és hatékonyan tudjuk kiszolgálni a hozzánk fordulókat és kiépült már az ügyfelekkel az a bizalmi kapcsolat, mely a zálogügyletek során nélkülözhetetlen.
Mik a leggyakoribb sztereotípiák a zálogházakkal kapcsolatban?
Az egyik az értékbecslés folyamata. Fontos tudni, hogy a zálogtárgyak értékmeghatározáskor nem szubjektív szempontokat veszünk figyelembe, hanem olyan objektív és egyértelmű adatokat, mint az arany súlya, a karátszáma, vagy a benne foglalt kő minősége. Kollégáink mindegyike becsüs végzettséggel és komoly szakmai tapasztalattal rendelkezik, ami garanciát jelent a pontos értékmeghatározáskor és a hamisítványok kiszűrése során.
A másik fontos tudnivaló, hogy cégünk mindig a hatályos jogszabályok szerint jár el, állapítja meg a kölcsönösszeget és a hozzá kapcsolódó járulékokat. A hatóságok ugyanúgy ellenőriznek bennünket is, mint a bankokat.
További gyakori sztereotípia, mellyel rendszeresen találkozunk, ügyfélkörünket érinti. Sokan azt gondolják, hogy a zálogházakhoz csak azok fordulnak, akik valamilyen oknál fogva kiszorulnak más finanszírozási lehetőségekből, mert nincs elég jövedelmük, vagy a KHR-ben negatív minősítéssel szerepelnek. Eközben ügyfeleink többsége rendkívül tudatos a zálogszolgáltatások terén. Értékes tárgyaikra befektetésként tekintenek, és az esetek többségében gyorsaságunk, a meglévő bizalmi kapcsolat miatt keresnek meg minket, nem azért, mert nincs más lehetőségük. Továbbá van egy főleg vállalkozókból álló, egyre inkább növekvő kör, akik cégük átmeneti likviditási gondja esetén nagyobb értékű zálogtárgyakkal érkeznek hálózatunkba.
Hogyan zajlik a zálogba adás folyamata?
A zálogkölcsönzés nagy előnye, hogy az ügyfelek percek alatt készpénzhez juthatnak. Nincs hosszú várakozási idő és sok adminisztráció. Nem ellenőrzünk jövedelemigazolást, a kölcsön fedezetét a zálogtárgy adja, melynek megvizsgálása során a becsüs kolléga az adott tárgy értékének megfelelő összeget felajánlja az ügyfélnek. Amennyiben ezt elfogadja, három típusú – 30, 60 és 90 napos – futamidő közül választhat.
Tapasztalataink azt mutatják, hogy az utóbbira, a 90 naposra van a legnagyobb igény. Ezt követően tájékoztatjuk őt a pontos menetrendről, a járulékos költségekről, majd készpénzben, vagy igény esetén utalással kifolyósítjuk az adott kölcsönt. Ezt követően a zálogtárgyat elhelyezzük biztonságos, a szabványoknak mindenben megfelelő értéktárunkban. A rendezési véghatáridő közeledésekor – amennyiben az ügyfél ehhez hozzájárult – felvesszük vele a kapcsolatot, hogy legyen módja azt kiváltani, hiszen mi is abban vagyunk érdekeltek, hogy a zálogtárgy hosszú távon ügyfeleinknél maradjon, így legközelebb, egy hasonló élethelyzetben ismét legyen mihez fordulni.
Kik határozzák meg egy tárgy értékét, és hogy zajlik a folyamat?
Minden fiókban szakképzett becsüs kollégák dolgoznak, akik több éves szakmai tapasztalattal rendeznek. Egy bizonytalan helyzetben pedig kölcsönösen számíthatnak egymásra, ha kell, akkor többen is megvizsgálják az adott tárgyat.
Ugyanakkor fontos tudni, hogy a becsüs szakma egy sokrétű, speciális tudást igénylő terület, ezért a BÁV küldetésének érzi az edukációban való aktív szerepvállalást is. Ennek megfelelően immár 60 éve saját iskolát működtetünk, a Becsüs Akadémián oktatjuk a jövő értékbecsüseit, műtárgyszakértőit. Az eleinte belső képzést, 1990-től mindenki számára elérhetővé tettük, így most már azokat is várjuk, akiket érdekel a műtárgyak, aukciók világa. A jelentkezők itt megismerkedhetnek a művészettörténet nagy korszakaival, legfontosabb alkotóival, a galériák és aukciósházak működtetéséhez szükséges legfontosabb jogszabályokkal és a műkereskedelmi piac sajátosságaival, de mindenekelőtt azzal, milyen szempontok alapján történik a műtárgyak értékbecslése.
Az értékbecslés az esetek többségében a helyszínen azonnal megtörténik. A nemesfém ékszereknél és -tárgyaknál a kollégák rövid időn belül meghatározzák azok értékét. Ritkábban, de természetesen előfordul, hogy egy műtárggyal, festménnyel keresnek meg minket. Ilyen esetben a műkereskedelmi szakértőinkre támaszkodva ezeket az ügyfeleket is ki tudjuk szolgálni, akár személyesen, akár előzetes online megkeresés formájában.
Milyen arányban váltják vissza a tulajdonosok a zálogba adott tárgyakat?
A kiváltási arány nagyon magas, 90% felett van, ami jól mutatja, hogy ügyfeleink ezekre a tárgyakra tartós befektetési eszközként tekintenek, amit egy újabb váratlan élethelyzetben ismét fel lehet használni. Munkatársaimmal nagy hangsúlyt fektetünk a kiváltások magas számának fenntartására. A hozzánk forduló ügyfelekkel olyan bizalmi kapcsolatot alakítunk ki, mely ezt tovább erősíti.
Mi történik a vissza nem váltott tárgyakkal?
A BÁV 250 éves küldetése az értékmegőrzés is, így különös gondot fordítunk arra, hogy a hozzánk került ékszereket, esetleg műtárgyakat megfelelő módon hasznosítsuk. Így például vagy zálogfiókjainkban és galériainkban kerülnek újra értékesítésre, vagy a különlegesebb darabokat aukcióra bocsájtjuk, ahol a történelmi jelentőségű darabokat akár védetté is nyilváníthatnak.
Milyen korosztályokból áll össze a BÁV ügyfélköre?
Jellemzően 30 év feletti ügyfeleink vannak. Ennek oka leginkább az, hogy a fiatalabb generáció kevésbé rendelkezik már olyan ékszerrel, vagy műtárggyal, ami zálogtárgyként használható lenne. Épp ezért fontos feladatunk van abban, hogy felhívjuk az ő figyelmüket az arany értékállóságára, és befektetési értékére. Másrészt 250 éves hagyományaink fenntartása mellett mindig proaktívan reagálunk a felmerülő ügyféligényekre, folyamatosan megújítjuk szolgáltatási palettánkat.
Mi késztet valakit arra, hogy egy zálogházhoz forduljon? Miért éppen a BÁV-ot választják?
Számos olyan élethelyzet van, amikor számíthatnak ránk ügyfeleink, legyen szó bármilyen váratlan kiadásról. Általában az átmeneti pénzhiány ösztönzi őket arra, hogy zálogkölcsönt vegyenek fel. A BÁV előnye a gyorsaság, az azonnali készpénzfizetés, a megbízhatóság és a szakértelem, továbbá az is, hogy nálunk széles az a termékkör, amit a zálogkölcsön fedezeteként elfogadunk.
Mi volt a legrégebbi vagy legizgalmasabb, legmeghökkentőbb tárgy, amivel találkozott?
Az elmúlt 250 év egyik legmeghatóbb története két konyharuhához kötődik, amit a háború utáni években hozott be egy asszony. Ezért akkor annyi pénzt kapott, hogy a katonaságból hazaérkező fiának meg tudta venni a vacsorához szükséges húst.
Manapság a becsüsök körében ismerté vált tárgyak valamilyen aranyhoz köthetők. Így például legérdekesebb zálogtárgyaink egyike egy arany telefon volt, mellyel valaha ténylegesen telefonált a tulajdonosa, mielőtt a gyors pénzügyi megoldás eszköze lett. De a luxusórák piaca is egyre növekszik. Volt rá példa, hogy VIP programunk részeként egy 60 millió forintot érő luxusórát adtak be hozzánk.
A történelmi korok a zálogpiacon is visszatükröződnek. Most milyen tárgyakat adnak zálogba leginkább?
Jelenleg az elsődleges fedezetül adott zálogtárgy az arany, azon belül az aranyékszerek. A magyar zálogpiacon több mint 95 százalékban aranyfedezetre történik a záloghitelezés. Az aranyra egyre többen gondolnak tartós és értékálló befektetésként, amit a világ bármely pontján elfogadnak. Ezért nem meglepő, hogy tavaly az új– és használtékszer értékesítés terén is rekordot döntöttünk. A forgalom itt hárommilliárd forint felett zárt, a 2021-es esztendő 2,3 milliárdos eredményéhez képest.
Ez a tendencia az értékesített aranytömbök mennyiségében is megfigyelhető, ugyanis tavaly év végére elértük a 3 milliárd forintot. A legkedveltebb kiszerelés az 5 grammos volt, míg a legnagyobb értékben tavaly is a 100 grammos aranytömb fogyott. Ráadásul a befektetési célú aranytömb zálogtárgyként kedvező feltételek mellett használható.
Egyre inkább megfigyelhető a növekvő érdeklődés a VIP programunk iránt is, melynek részeként nagyobb értékű vagyontárgyakat helyeznek el nálunk. A jövőben szeretnénk az elfogadható fedezetek körét tovább szélesíteni, igyekszünk figyelembe venni a nemzetközi tapasztalatokat és a folyamatosan változó piaci igényeket is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A magyar népi kultúra kincseivel várja az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum új állandó kiállítása 11:20
- Évtizedes küzdelemben számoltak le a Karib-tenger vízi banditáival 09:05
- Megbukott a konzervatóriumi felvételin Giuseppe Verdi, az olasz opera későbbi mestere tegnap
- Tizenöt évesen már utcai énekesnőként kereste a kenyerét Edith Piaf tegnap
- Személyesen Drakula fogadja majd a Fővárosi Állatkertbe érkező vendégeket október végén tegnap
- Találmányával az elefántok megmentéséhez is hozzájárult John Wesley Hyatt tegnap
- A malária és az oroszlánok sem tudták megállítani Kittenberger Kálmánt tegnap
- A háború megrongálta és feketére színezte, de a főváros egyik jelképe lett a Halászbástya 2024.10.09.