2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Visszakapták az örökösök a nácik által elkobzott Hackert-festményt

2018. január 17. 16:28 MTI

Egy harmincas évek végén a nácik által elkobzott festményt adtak vissza a jogos tulajdonos örököseinek – közölte hétfőn a német Szövetségi Közigazgatási Hivatal szóvivője. Jacob Philipp Hackert 18. századi német tájképfestő Italian City with Waterfall (Olasz város vízeséssel) című festményét az egykori tulajdonos örökösei személyesen választották ki egy berlini raktárházból.

A kép Franz Rappolt hamburgi üzletemberé volt, akit a nácik 1939-ben rákényszerítettek, hogy adja el a befolyásos műkereskedőnek, Hildebrand Gurlittnak. Tőle a tájképet ábrázoló festmény egy másik műkereskedőhöz került, majd német birodalmi tulajdonná vált. Rappolt 1943-ban egy koncentrációs táborban hunyt el a nácik által megszállt Csehországban.

Gurlitt kollekciójának nagy része zsidó gyűjtőktől származott, akiket arra kényszerítettek, hogy a holokauszt előtt fillérekért eladják műkincseiket. 2013-ban Gurlitt egyik fiánál, Cornelius Gurlittnál Münchenben tartott házkutatás során a hatóságok mintegy 1400 festményt és más műkincset foglaltak le.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár