Videó: így változott az iráni női szépségideál a 20. században
2016. július 26. 09:39
A 20. századi Irán (1935-ig Perzsia) hölgyideáljait, a női haj, smink, divatstílus változásait mutatja be egy ötletes, videó, amelyet a Cut.com nevű, Seattle-i produkciós cég készített el az amerikai, német vagy éppen a koreai minta alapján. Az ideálok változásait a száz évvel ezelőtti időszaktól kezdve napjainkig bemutató videón is látható, hogy az 1910-es években a divat a hölgyek természetes vonásait emelte ki. Érdekesség, hogy néhány perzsa asszony különböző szemceruzával összekötötte két szemöldökét. Az 1920-as években a Teheráni Egyetemen megjelentek az első leányok, akiknek függetlenségi forradalma a hajstílusban is testet öltött. A harmincas években a király Perzsiáról Iránra változtatta országa nevét, a hidzsábot pedig betiltotta. A 40-70-es években a stílus a nyugati divatot követte, azzal a kis különbséggel, hogy a hatvanas években főként a szem erőteljes kiemelése dominálta az arcot. Az 1979-es forradalom után a hidzsáb ismét kötelezővé vált, s máig meghatározza az iráni stílust, bár az elmúló évtizedek egyre színesebbé és kevésbé szorosabbá varázsolták.
Korábban
Korábban már bemutattuk a magyar, a német és a koreai nőideálok változásait is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05