Véres, kegyetlen és a végsőkig hierarchikus társadalom volt az aztékoké
2020. december 18. 15:29 Múlt-kor
Képzeljék el, hogy egy multinacionális cég termékeinek értékesítésével megbízott ügynök úgy indul útnak, hogy előkészület gyanánt belevág a nyelvébe és a fülébe, majd éjfélkor lefejez egy fürjet. Túl szürreális gondolat? Manapság már valóban, de fél évezreddel korábban a mocsárra épített azték főváros, Tenochtitlán kereskedői minden kiküldetésük előtt elvégezték a fent említett szertartást. Bár az aztékok invenciózus mezőgazdasági rendszerük kiépítéséről is ismertek, a közép-amerikai nagyhatalom lakói elsősorban a ma már szinte felfoghatatlan, különös szokásaik miatt tartanak számot széleskörű érdeklődésre. Virágzó államukban nemcsak az állat-, hanem az emberáldozatok is szinte mindennaposaknak számítottak, a megnyúzott foglyok bőrét pedig olykor magukra öltötték.
Korábban
Város a mocsárban
Az utókor számára aztékokként ismert nahuatl nyelvű népek – többek között a mexikák – a 13. század első felében három hullámban érkeztek meg a Mexikói-völgybe. Eredetmondájuk szerint egy – feltételezések szerint Mexikó északi, vagy az USA délnyugati részén található – városból, Aztlánból származtak, amely számos történész szerint csak egy kitalált település. Akár valóban létezett, akár csak a legendákban életre kelő városról van szó, tény, hogy a későbbiek folyamán elterjedt azték elnevezés Aztlán nevéből eredeztethető.
Vita tárgyát képezi azonban, hogy kik is valójában az aztékok. Vannak, akik a Mexikói-völgy és a szomszédos területek lakóira is aztékokként hivatkoznak, míg mások csak a völgy népeit, vagy pusztán az azték főváros, Tenochtitlán lakóit sorolják a népcsoport tagjai közé.
Tenochtitlánt 1325-ben a Texcoco-tó közepén található kis mocsaras szigeten alapították meg a mexika törzs tagjai. Kezdetben csak nádkunyhók álltak az utcákon, egy évszázaddal később azonban már kőházak ezrei sorakoztak Tenochtitlánban, amely 1428-ban az Azték Birodalom fővárosa lett.
Az aztékok által kiépített fejlett csatorna- és gáthálózatnak köszönhetően a város – amelyet magas töltésen épített utak kötöttek össze a szárazfölddel – hamarosan leginkább a közép-amerikai Velence benyomását keltette. A mindössze 13,5 km² területű városban több mint 200 ezer ember élt.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Tenochtitlán fejlődésével párhuzamosan pedig az azték uralom alá vont terület nagysága is folyamatosan nőtt. Az uralkodónak a birodalom hatalma csúcsán több száz városállam közel hárommillió lakója hódolt.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![IV. Politikai berendezkedések a modern korban / 11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése](/ih0Ax/label/.cut-640x400/802.jpg)
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/cabc38b0df2e8e8e1cf1e4d55e411bd6.jpg)