Valóban át akart térni II. Henrik angol király az iszlámra?
2020. április 7. 19:49 Múlt-kor
Korábban
Az iszlám ismerője
Tény, hogy az angol uralkodó jól ismerte a mohamedán vallást. Olvasta nagyapja, I. Henrik orvosa, Petrus Alphonsi írását, amely az egyik első hiteles leírás Mohamed prófétáról, valamint a Petrus Venerabilis clunyi apát által rendelt latin Korán-fordítást. Habár eretnekségnek tartotta az iszlámot, egyúttal a legnagyobb eretnekségnek hitte – a leginkább válaszra méltónak.
Az iszlám mellett Henrik jól ismerte – és fiatal korától tisztelte – az arab tudományosságot. Az Európába Szicílián és az Ibériai-félszigeten keresztül érkező „új tudásban” kiváló képzést kapott, az úgynevezett 12. századi reneszánsz szellemében.
A görög-római tudomány kontinens-szerte arab közvetítéssel történő újrafelfedezése a csillagászat, az orvoslás, a zene, az építészet és a matematika fejlődését is magával hozta.
Henrik szülei – megfogadva a szerzetes Malmesburyi Vilmos azon tanácsát, miszerint „a tanulatlan király csupán koronás szamár” – Európa legjobb tanítóit fogadták fiuk mellé, köztük a neves természetfilozófust, Bath-i Adelardot, aki talán a legnagyobb hatással volt az ifjú Henrikre.
Adelard hét évet töltött Itália, Szicília, Antiochia és Anatólia déli partjának beutazásával, teljességgel „az arabok tudásának” szentelve minden idejét.
Több, messze földön elismert latin fordítást készített arab nyelvű csillagászati szövegekből, és az arab matematika több újítását is ő honosította meg mind Franciaországban, mind Angliában. De opera astrolapsus, azaz „Az asztrolábium működéséről” című leírását Henriknek ajánlotta.
Az Adelard által elültetett érdeklődést Henrik felnőttkorában is megőrizte. Elegendő mértékben ismerte az arab tudományosságot ahhoz, hogy a Szicíliába vagy Jeruzsálembe tartó diplomatáit konkrét szövegek beszerzésével is megbízza ottlétük során.
Annyira tetszett neki a muszlim művészet is, hogy a szeretője, Rosamund Clifford számára Woodstocknál építtetett palota szökőkútjait és udvarait szicíliai példákról mintázta (sajnos az Észak-Európában egyedülálló épület mára megsemmisült).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap