Vajon mi eredményezte Stradivari hegedűinek különlegeles hangzását?

Stradivari 1644 körül született Cremonában. Ifjú éveiről nem sokat tudni. Az 1660-as évektől kora leghíresebb hegedűkészítője, Niccolo Amati műhelyében dolgozott, majd önállósította magát. Élete során kétszer nősült, két házasságából összesen tizenegy gyermeke született. Amati 1684-ben bekövetkezett halála után ő számított Cremona legjobb hegedűkészítőjének, „fénykorának” az 1700-1720 közötti éveket nevezik. 1720 után látása megromlott, keze bizonytalanná vált, a munkát fokozatosan két fia vette át, bár a mester a kilencvenen túl sem szakított a hangszerkészítéssel. 1737. december 18-án halt meg Cremonában. Az állandóan kísérletező Stradivari keze alól mintegy 1100 hegedű, cselló, mandolin, gitár és hárfa került ki. Hangszerei közül mintegy hatszáz maradt fenn: nagybőgő hat-hét darab, cselló hatvanöt-hetvenöt, a többi hegedű, brácsából van a legkevesebb, az egész világon összesen tízről tudnak, de csak ezek egytizede van tökéletes állapotban. Mindegyik értéke több millió dollárra rúg.

Az olasz mester jellegzetes hegedűinek, az úgynevezett Stradivariusoknak a hátlapja jávorfából, a tető lucfenyőből, a kávák és a tőke fűzfából készült. A teltebb hangzás érdekében laposabbra építette a hangszert, megnagyobbította a hegedűtestet, kisebb domborulatokat alkalmazott, és erősebb hajlásban metszette ki az f-lyukakat. A szemre is gyönyörű látványt nyújtó Stradivari-féle hegedűhöz az erőteljes hangzás mellé jellegzetes szín is társult, az aranysárga lakkra világos vörös színt vitt fel. Legjobb hegedűinek még nevük is van; a leghíresebbek: Betts, Chaconne, Alard és Messiah. Az 1697-ben készült, Cecilia névre “hallgató” Stradivariuson Kokas Katalin játszott 2011-től öt évig. A kortárs muzsikusok közül szintén Stradivariuson (egy 1703-ban készült Lady Harmsworth-ön) játszik Baráti Kristóf, Pauk György (Massart, 1714), André Rieu holland hegedűművész és Joshua Bell (az amerikai hegedűvirtuóz Tom Taylor Stradivariját cserélte fel az 1713-as Gibson Stradivarira, amely korábban a lengyel virtuóz Bronislaw Huberman tulajdona volt).

Stradivarin játszott a többi közt David Ojsztrah szovjet-orosz hegedűművész, Starker János gordonkaművész, valamint a tragikusan fiatalon elhunyt Jacqueline du Pré brit csellista is (1712-ben készült Davidov Stradivarius csellóját Yo-Yo Mára hagyta, 1673-ban készült Antonio Stradivariusát az amerikai Lynn Harrell vásárolta meg, aki előző birtokosa tiszteletére du Pré Stradivariusnak nevezte el a hangszert). Az Ex du Pré-Harrell Stradivarius néven számon tartott hangszerwen ma Várdai István játszik. Érdekesség, hogy ez volt az első cselló, amelyet Stradivari a tanulóévek után saját műhelyében, önállóan készített. A vagyont érő hangszereket előszeretettel hamisítják, ami nem csoda, mert egy Stradivari-hegedűért, az 1697-ben készült Molitorért (amelyen a szóbeszéd szerint Napóleon is játszott) 2010-ben 3,6 millió dollárt fizettek, 2011-ben a japán cunami áldozatainak javára rendezett árverésen az 1721-ben készült, Lady Blunt névre hallgató, egykor Lord Byron unokájának tulajdonában lévő hegedűért 15,8 millió dollárt adtak.

Stradivari titkát máig nem sikerült megfejteni, hiába próbálkoznak ezzel zenetudósok, vegyészek, sőt klímakutatók. Van, aki a Stradivari által használt különleges lakkban, illetve a hegedű alapanyagául szolgáló fa egyedi kezelésében, a fapácolásban, a juharfa gombátlanítására alkalmazott bórsavas kezelésben, illetve az színes gyümölcsmézga esetleges szerepében látja a megoldást. Mások a hegedű felépítésére (a hegedű hátoldala nem egyforma vastag), illetve a készítéshez kiválasztott fa minőségére esküsznek; ezen elmélet szerint Stradivari maga utazott távoli vidékekre, hogy a megfelelő fenyőfákat kiválassza. Utóbbi feltételezéshez csatlakozik a tudósok egy csoportja is, akik szerint a „kis jégkorszak”, a csökkent naptevékenység és a hideg lehet a megoldás kulcsa; a készítő által fölhasznált fák eszerint olyan időben nőttek csemetékből nagy fává, amikor évtizedeken át hosszú, hideg telek és hűvös nyarak váltották egymást.

2013-ban Cremonában megnyitották a Stradivari-hegedűk tiszteletére létrehozott múzeumot. Ugyanabban az évben az oxfordi Ashmolean Múzeum különleges kiállítás helyszíne volt, a legendás olasz hangszerkészítő 21 legkitűnőbb és legjobb állapotban lévő munkájának adott otthont, köztük volt a csaknem 300 éves Alard nevű hegedű, valamint a Viotti, a Batta-Piatigorsky, a Boissier-Sarasate és a Lady Blunt nevű vonóstársai, valamint a Messiah nevű hegedű, amely azóta nem hagyta el Oxfordot, hogy a város 1939-ben ajándékba kapta a hangszert. 2016-ban a Kaposfest keretében Magyarországon először láthatott a közönség Stradivari-kiállítást, Kaposvárott.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2015

• Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
• Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
• Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
• Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban 
• A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
• Rudolf, a trónörökös halála
• A csalogány és a csalogányvadászok
• Marie Curie és a „rádiumlányok”
• Kivégzésük előtt mondták