Uralkodók agyament névvel
2014. december 18. 13:00
Retek és káposzta
A 13. század közepétől a Nagy Mongol Birodalom nyugati részállama, az Aranyhorda félelmetes erőnek számított Kelet-Európában, ahol több hadjáratot vezetett az ottani államok ellen. Az 1185-ben poraiból feltámadó, a bizánci igát legyűrő Bolgár Cárság, amelyet a 13. század elején a Balkán vezető hatalmának tekintettek, megroppant a nomádok folyamatos zaklatásai miatt, s egy rövid ideig még a mongol vazallusi státuszt is kénytelen volt elfogadni.
Nem nézhette mindezt tétlenül a pásztor Ivajlo, akinek álmában adták tudtára az égiek, hogy meg kell mentenie hazáját. 1277-ben összeverbuvált egy parasztsereget, s gyakorlatilag egy parasztfelkelés keretében megtámadta a használhatatlannak titulált nemeseket. A mongolokat Dobrudzsából kiverő parasztvezér, aki letaszította a trónról Csendes Konstantin cárt, feleségét pedig asszonyává tette, bár népi hőssé vált, nem menekülhetett az alacsony származását gúnyoló jelzőktől: a bolgárok a "Retek", illetve a "Káposzta" melléknevekkel jutalmazták új cárjukat.
1278 és 1279 között ténylegesen is ő gyakorolta a cári jogokat, s még az ellene küldött bizánci sereget is móresre tanította. Sorsát azonban nem kerülhette el: a bolgár nemesek, az elüldözött uralkodó rokonai és hívei, valamint Nogaj kán tatár seregei végül letaszították a trónról, s meggyilkolták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap