Újra látogatható a tűzvész pusztította torinói kápolna
2018. október 1. 15:02 MTI
Huszonegy év után újra régi fényében ragyog a torinói lepel kápolnája, amelyet csütörtökön nyitottak meg.
Korábban
A torinói Keresztelő Szent János székesegyház kápolnája 21 évvel ezelőtt, 1997-ben esett pusztító tűzvész áldozatául. Jézus testének képmását tartalmazó torinói leplet az utolsó pillanatban sikerült kimenteni. A kápolnát csütörtökön, 21 év után nyitották meg újra a rendkívül komoly felújítások után.
A csütörtöki ceremónián részt vett a város polgármesterén, Chiara Appendinón és Cesare Nosiglia érseken kívül az olasz kulturális miniszter. Alberto Bonisoli is, aki elmondta, hogy óriási értékű műemléket adnak vissza Torinónak és az egész világnak, hiszen művészeti értékei mellett a kápolna vallási szimbólum is.
Az épület Guarino Guarini (1624-1683) piemonti barokk építész, teológus, matematikus mesterműve. A barokk építészet gyöngyszemének számító kápolnát 30 millió euróból (9,7 milliárd forint) állították helyre, részben közpénzből, részben torinói cégek, szervezetek adományaiból az elmúlt 21 évben. Még nincs teljesen készen, mert az oltárt állítólag később restaurálják. A tűz óta a leplet a torinói dómban őrzik és csak különleges alkalmakkor állítják ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Tengerbiológusként teljesedett ki a háború után Hirohito császár
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap